Vesztegetéssel gyanúsítják a borsodi megyegyűlés alelnökét
A hetilap úgy tudja, hogy a Debreceni Nyomozó Ügyészség feljelentés után indított vizsgálatot, ezt követően lett gyanúsított Gergely Zsolt és további három ember. A vizsgálat - amely telefonlehallgatási jegyzőkönyvekre támaszkodik - azt próbálja kideríteni, történt-e szabálytalanság az önkormányzat tulajdonában lévő egykori MSZMP-székház eladása körül.
A közgyűlési alelnök az MTI-nek küldött közleményében tudatta: a gyanúsítás ténye igaz, de bűncselekményt nem követett el és ezért a gyanúsítás ellen panasszal élt.
Voltak gyanúsítotti kihallgatások az ügyben - erősítette meg Jónáné Pocsai Edit, a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője. Tájékoztatása szerint mivel panasszal éltek a gyanúsítás ellen, annak elbírálásáig semmilyen részletet nem közölhet.
A ma Nemzetközi Kereskedelmi Központnak - megyeszerte csak ITC-nek - nevezett tizenkét szintes épületet többször próbálta értékesíteni az önkormányzat, sikertelenül.
A lap szerint mindig ugyanazok jelentkeztek vevőként, az általuk felkínált ár azonban köszönőviszonyban sem volt az irányárral, a közgyűlés ezért nem adta el az épületet.