Újabb közlekedési káosz Budapesten?
További Belföld cikkek
Teljesen átalakul a budapesti Roosevelt tér közlekedése három hónapra csütörtöktől, miután a patinás külsejű Gresham Palota tulajdonosa holnap hozzákezd a 180 férőhelyes mélygarázs kialakításához. Csak a Deák tér felől, a József Attila utcán érkezők hajthatnak rá a Lánchídra a tér megkerülése nélkül, és nem lehet majd ráhajtani a hídra se a Zrínyi utcából, se a Széchenyi rakpartról, sem pedig az alsórakpartról. A megszokottól eltérő közlekedési szabályok három hónapon át lesznek érvényben.
Magyarország legdrágább szállodája épül
A luxus szállodát építő cég szerint a világ egyik legszebb tere lesz a Roosevelt tér, még akkor is, ha ehhez 20 fát ki kellett vágniuk. A fák életben maradásáért létrejött Védegylet becsapva érzi magát, és a jövőbe tekint, hiszen úgy tudják: veszély fenyegeti a Jókai és Liszt Ferenc téri fákat is. Az elképzelések szerint 300 új munkahelyet teremtenek, Magyarország legdrágább szállodájában, ahol évente 60 millió dolláros bevétellel számolnak.
Demszky Gábor főpolgármester, a beruházóval tartott közös sajtótájékoztatóján úgy foglalt állást, hogy sokkal szebb lesz a tér, a beruházás befejezése után. Bár megérti a zöldek aggodalmát szerinte nem jogos a környezetvédők félelme, hiszen 366 négyzetméterrel megnövekszik a tér zöldfelülete. Ráadásul a történelmileg értékes fák a helyükön maradnak, 23 pedig a Népligetben kap helyet.
|
A Gresco Rt. Tervei szerint a Gresham Palotában hazánk legdrágább szállodáját alakítja ki. A 179 szobás luxus hotel vendégei legalább napi ezer dollárt költenek majd. Évi hatvanezer vendégéjszakával számolnak, ami évi hatvanmillió dolláros bevételt hozhat. Fejér W. István vezérigazgató jelezte: 300 új munkahelyet teremtenek, s az augusztusban kezdődő újjáépítési munkálatoknál kizárólag magyar kivitelezőkkel kívánnak dolgozni. Az elképzelések szerint 2001 végén adják át az új luxus szállót. |
A Védegylet cinikusnak tartja a Gresco érvelését, miszerint megnő a zöldfelület nagysága, hiszen a fákat gyeppel és virágokkal nem lehet pótolni.