Grespik megszerezte a 10 milliót
Politizált, ezért mennie kellett
Grespik ellen azután indított eljárást Pintér Sándor belügyminiszter, hogy a MIÉP országos listájának huszadik helyén szereplő Grespik a miniszter álláspontja szerint jelöltsége hivatalossá válása előtt politikai nyilatkozatot tett. A hivatalvezető január 21-én az m1-en sugárzott műsorban azt mondta, hogy személyében már gyakorlatilag létrejött a Fidesz-MIÉP együttműködés. Miután a Belügyminisztérium Fegyelmi Tanácsa szerint a hivatalvezető megszegte közszolgálati jogviszonyából eredő kötelezettségét, hivatalvesztéssel sújtotta.
Felmentették, visszavették, majd megint felmentették
Grespik viszont munkaügyi pert indított menesztése miatt. A bíróság előtt pedig Grespik és hivatalának jogi képviselője - azaz ő és egy beosztottja - egyezséget kötött. Megállapodásuk értelmében Grespiket visszavették hivatalába, eredeti beosztásában, eredeti fizetésével. Jó hírnevének megsértése miatt jár neki még 10 millió forint nem vagyoni kártérítés is.
A kormányfő az egyezség ellenére, még aznap délután felmentette a hivatalvezetőt, Pintért Sándor akkori belügyminiszter pedig kitiltotta a hivatalból is. Viszont érvényes a bíróság által jóváhagyott jogerős megállapodás is, így a hivatal számlájáról a pénzt leemelték.
Semminek nincs még vége
A Népszabadság úgy tudja, a pereskedésnek nincs vége. A Belügyminisztérium és a közigazgatási hivatal Grespiket perli a és a pénzt kéri vissza, az egykori hivatalvezető pedig a jó hírnevének megsértése miatt kér elégtételt. A hivatal egyezséget ajánló jogásza ellen még folyik a fegyelmi eljárás, és annak jogerős lezárásáig az új hivatalvezető munkatársa későbbi sorsáról nem kíván nyilatkozni.