Kedves miniszterelnök úr és a gyáva szélkakas

Új stílust hozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége a parlamentbe. Soha nem támadtak még ennyire miniszterelnököt, de az sem fordult elő korábban, hogy akár személyeskedésig eldurvulva egy kormányfő elődjét kritizálja. Bármilyen elképzelhetetlen ma már, de Medgyessy Péter programadó beszéde alatt például Orbán Viktor háromszor is tetszést nyilvánított. A gazdaság állapotáról szóló gyűjtés után ezúttal a három éve miniszterelnöki esküt tevő Gyurcsány Ferenc azon beszédeivel foglalkozunk, amelyek meghatározták az ellenzékkel való kapcsolatát.

Tóth Vera és Oláh Ibolya olyan lányok, mint amilyenek mi is lehetnénk, ha lányok lettünk volna.
(Gyurcsány Ferenc, 2004. április 5.)

"Ez egy szokásos publicisztikai fordulat, hogy a két nagy párt vezetője egymással foglalkozik. De hát sajnálom: nem igaz" - válaszolta az Országgyűlés szeptember 24-i ülésén Gyurcsány Ferenc Dávid Ibolyának arra a felvetésére, hogy a miniszterelnök rendszeresen Orbán Viktorral foglalkozik, ahelyett, hogy kormányozna. (Az MDF elnöke szerint Orbán is megkeseredett, eszközökben nem válogató harcot vív Gyurcsánnyal az elvesztett választások óta, de ha nincs jobb dolga ellenzéki képviselőként, pártelnökként, hát tegye.)

Gyurcsányt foglalkoztatta Dávid Ibolya feddése, mert nem hagyta annyiban a témát: "Elnök asszony, ne haragudjon már rám, hogy ezt mondom, magunk között szólva a hátam közepére nem kívánom azt, hogy az ellenzékkel vagy az ellenzék vezetőjével foglalkozzam. Két héttel ezelőtt, amikor a következő egy év kormányzati programjáról egy más szerkezetben beszéltem, őszintén szólva azért, hogy jobban értsék az emberek, egy szót nem említettem róla."

(Megnéztük, mi hangzott el két héttel korábban a Gyurcsány-beszédben. "Úgy látom, van, aki inkább azt mondja, hogy nem kell változni, hogy lehet megőrizni mindazt, ahonnan jövünk, a kilencvenes évek előtti nagyon furcsa világból, amelyet hol köt a messziről hozott feudális függőségek sokasága, hol pedig köt a szocializmusnak mondott időszak alávetettsége." Illetve: "Azt gondolja valaki, hogy elegendő a politizálásból annyi, hogy mindennap egy picikét megpróbálok az ország kedvére tenni? Akik így tesznek, azokat nem erős politikusoknak, államférfiaknak gondolják, hanem ripacsoknak. El kell dönteni: valaki a politikában ripacs szerepet játszik, vagy megpróbál felelős nemzeti gondolkodást? Ez a kérdés." Nevet kétségtelenül nem említett a miniszterelnök.)

Dávid Ibolyának válaszolva Gyurcsány hosszasan panaszolta az ellenzék magatartását, például: "Magyarországon lassan elveszik az okos, tisztességes szakmai párbeszéd lehetősége. Azzal a bornírt butasággal kell vitatkozni, hogy a jegyzet- és tankönyvtámogatás nemcsak hogy nem csökkent, hanem növekedett. Ez veszi el az időnket és az energiánkat! Ez!"

Gyurcsány Ferenc pár nappal több mint három éve tette le első miniszterelnöki esküjét. Azóta 279 alkalommal szólalt meg a parlamentben. Az ellenzékkel ­ legalább egy megjegyzés erejéig ­ beszédei több mint felében foglalkozott.

Gyurcsány elődjétől, Medgyessy Pétertől merőben eltérő taktikát választott a parlamenti felszólalásaiban. Medgyessy kerülte a nyílt konfliktust az ellenzékkel, a legdurvább beszédét akkor mondta el, amikor a fia brüsszeli lobbiszerződését kérték rajta számon. Ekkor lehazugozta a témában megszólaló fideszes képviselőket.

Orbán a padon kopog

Az ellenzék vezetőjét - akkor is Orbán Viktort - személyében egyetlen alkalommal sem támadta a parlamentben. Igazi, boldog békeidőnek tűnik már a 2002-es ciklus eleje. Például Medgyessy Péter a legelső parlamenti felszólalása után a szónoki emelvényről lejöve Orbán Viktorral fogott először kezet, csak ezután jött Mádl Ferenc államfő.

Sőt, Medgyessyt kormányprogramja ismertetésekor nemcsak a kormánypártiak tapsolták meg, hanem Orbán is tetszését nyilvánította, még csak nem is egyszer. Először akkor, amikor Medgyessy arról beszélt, hogy „nincs két Magyarország. Nincs egy polgári és egy szocialista Magyarország. Egy ország van. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. Orbán Viktor az asztalon kopog.)” Majd annál a résznél, amikor az értékelvű politizálását úgy ismertette, hogy „az én szememben érték a szabadság, az emberség és a demokrácia. Érték a család és a nemzet. (Zaj a Fidesz és az MDF soraiban.) A tisztesség, a hit, a munka és a tudás. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. Orbán Viktor az asztalon kopog.) Végül ennél a résznél is: A magyar mezőgazdasági termelők érdekében haladéktalanul tárgyalásokat kezdünk az Európai Unióval a csatlakozás pénzügyi feltételeinek javítására. Fontos, hogy az egyik legértékesebb nemzeti kincsünk, erőforrásunk, a magyar föld valamennyiünk boldogulását szolgálja. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. Orbán Viktor az asztalon kopog.)

A beszéd végén pedig ez áll a jegyzőkönyvben: Hosszan tartó taps az MSZP és az SZDSZ soraiból. Taps a Fidesz és az MDF soraiból.

Medgyessy egyetlen alkalommal szólította meg Orbánt, amikor bedobta az ötletét, hogy az európai parlamenti választásokra a parlamenti pártok állítsanak közös listát. Ekkor tisztelettel kérte "Dávid Ibolya elnök asszonyt és Orbán Viktor elnök urat, a jobboldal meghatározó személyiségeit, hogy támogassák a kezdeményezést. (Taps az MSZP soraiban.)" Nem csoda, hogy nem erről maradt emlékezetes ez a beszéd, hanem erről: "Útelágazhoz, útelágadozáshoz, útel... (Derültség.) Nehéz szó. Útelágazáshoz érkeztünk, de nem nehéz a választás. Útelágazáshoz: modernizáció vagy lemaradás? ­ ez a kérdés." (2004. február 16.)

De 1998 és 2004 között Orbán Viktor sem támadta személyében sem Horn Gyulát, sem Medgyessy Pétert, legalábbis a parlamentben. Orbán esetében ugyanez már nem igaz Kuncze Gáborra, akivel durva hangvételű vitákat folytatott. Csak egyetlen idézett: "Végezetül pedig talán az a gondolat is megérdemel egymondatos választ a képviselő úr esetében, hogy nem látja rózsaszínben a jövőt. (Kuncze Gábor: Mondtam ilyet? Én azt mondtam, hogy nem látom olyan rózsaszínnek...) Azt megértjük, hogy vonzódik a rózsaszín árnyalatokhoz... (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Ez érthető. Mégis engedje meg, hogy azt mondjam, hogy azt az önök esetében megértem és jogosnak tartom, ha nem látják rózsaszínben a jövőt. (Derültség a kormánypárti padsorokban.)" (2002. február 4.)

Gyurcsány már az első beszédében más taktikát választott, mint a konfliktuskerülő, és jóval rosszabb retorikai képességekkel rendelkező, az ellenzéknek alkalmanként gesztusokat tevő Medgyessy. Gyurcsány a Fidesz és személy szerint pedig Orbán Viktor kemény bírálatával rázta fel a súlyos EP-választási vereség után kormányfőt váltó MSZP-frakciót. Például azzal, hogy a Fidesz vezetője még soha nem dolgozott:

"Úgy látom, hogy (Folyamatos zaj. ­ Az elnök csenget.) nincsen mindig önöknek bajuk a magántulajdonnal. Olvasom az önök volt kormányának programját, ahol nemcsak hogy nincsen bajuk a privatizációval ­ tudják, amikor úgy hatalom közelében voltak, nem volt bajuk vele -, sőt, akkor azt gondolták és azt mondták, hogy a privatizációnak egyetlenegy célja van segítek önöknek emlékezni - : a bevételek maximalizálása.

Az a kormányprogram írja ezt, amelyet Orbán Viktor írt alá, és a következőképpen szól: "A privatizáció során a kormány a tőkepiaci módszereket helyezi előtérbe, ami szolgálja az értékesítésből várható bevételek maximalizálását."

Nincs itt szó, kérem, szakmai érvekről, a magyar népről, gyerekeink jövőjének elherdálásáról - a jövedelmek maximálásáról. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Végig kellene olvasni!) Talán éppen ezért tudhatja Orbán Viktor (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Végig kellene olvasni! - Dr. Simicskó István: Olvasd végig az egészet!), hogy mi is lehetne az az üzleti terv, de talán éppen azért nem tudja, mert soha nem dolgozott, ezért fogalma sincsen arról, hogy mi a különbség egy üzleti terv és egy kormányprogram között. (Taps az MSZP soraiban.)" (2004. október 4.)

Szeretek és elvettem egy lányt, Dobrev Klárát

Gyurcsány már a legelején, a kormányprogram vitáján számolt azzal is, hogy támadni fogják. "Kimerítő és tanulságos vitán vagyunk túl. (Egy hang a Fidesz soraiból: Itt sem voltál.) Köszönöm önöknek. Eltelt tíz óra, de engem ez a tíz óra nem tántorított el. (Moraj.) Sőt, megerősített hitemben. Abban a hitemben, hogy ezt a programot, a szabad és igazságos Magyarország programját végrehajtjuk. Megtesszük. Sőt, meg kell mondjam, megerősített hitemben az a támadás is, amit önök meg-megújuló lelkesedéssel személyem ellen indítanak. Megerősít. Köszönöm szépen önöknek. Ha kérhetem, támadjanak tovább is. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Addig jó, amíg személyemet és nem politikámat támadják. (Szórványos derültség.) (2004. szeptember 29.)

Ennek a felszólításnak eleget tettek ellenzéki képviselők. Gyurcsány folyamatos támadás alatt állt, az ellenzéki felszólalásokba, vagy Gyurcsány válaszaiba pedig alkalmanként családi szál is került, hol a feleségét, Dobrev Klárát, hol Dobrev nagyapját és anyját az Apró Antal-Apró Piroska vonalat felemlegetve.

"Egyik oldalról kénytelen vagyok öntől azt kérni, hogy a politikai verekedés hevében véletlenül se mondjon olyat, ami nem igaz, és azt gondolom, hogy személyesen is sértő.

Az én feleségem nagyon sok kormány alatt, így beleértve Orbán Viktor kormányának időszakát is, dolgozott minisztériumban, országos hatáskörű szervnél.

Medgyessy Péter kormányzásának időszakában pedig a kormány szolgálatának időpontja semmilyen tekintetben nem volt összefüggésben az én kormánytaggá válásom időpontjával, mert tudniillik azt lényegesen meghaladta.

Kár ebbe belemenni, és azt gondolom, hogy ez sem önhöz nem méltó, sem a parlamenthez nem méltó. Ami pedig a kérdését illeti: senkinek nem lehet hátránya az, ha a férje dolgozik a kormányban. Ha önnek Salgó Adrienn [Draskovics Tibor akkori pénzügyminiszter akkori élettársa], tehetségével, képességével, szakértelmével, tisztességével baja van, akkor mondja ezt.

Az önmagában nem baj, hogy valakinek van férje, felesége, családja. A származás firtatása a politikában egy másik politikai műfajhoz tartozik - abban ön sem akar, gondolom, osztozni. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból, többek között: Ne arra gondolj! ­ Családi vállalkozás!)" (2005. március 7.)

Ennél emlékezetesebb menet volt, amikor 2005-ben Áder János október 23-a másnapján megjegyezte, hogy Gyurcsány meglehetősen visszafogott 1956 értékelésével kapcsolatban. "Lehet, hogy önnek nincs is több mondanivalója. De ilyen családi háttérrel tulajdonképpen én értem az ön visszafogottságát" - utalt Dobrev Klára nagyapjára, Apró Antalra a Fidesz akkori frakcióvezetője.

Érték, ami összeköt

Sok-sok gyötrő vita ellenére hiszem, hogy mindannyian osztjuk a hazafiság, a demokrácia, az európaiság értékeit. Ezek vallását és vállalását politikai riválisainktól nem vitatjuk el. Ezek az értékek nem elválasztanak, hanem összekötnek bennünket. (Taps az MSZP soraiban.) (Gyurcsány Ferenc 2005-ös parlamenti nyitóbeszéde)

Gyurcsány válasza: "Némileg elkeseredve hallom és látom azt, hogy a parlamenti politikai vitákban azt vágja az ellenzék nagyobbik pártjának frakcióvezetője a fejemhez, hogy szeretek és elvettem egy lányt, Dobrev Klárát, és hogy ennek a lánynak milyen politikai szerepet vállalt a nagyapja.

Jól értem én, hogy Magyarországon 2005-ben nekem arról kellene itt önöknek beszámolnom, hogy miért mertem elvenni egy volt kommunistának az unokáját? Jól értem én (Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Nem jól érted!), hogy pusztán attól, hogy Apró Antal unokáját elvettem, és vele egy tisztességes, jó házasságban élek, neveljük gyermekeinket, ezért tőlem a Fidesz önmagát polgárinak mondó pártjának frakcióvezetője elvitatja demokratikus meggyőződésemet? (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Frakcióvezető Úr! Ön azt mondja, hogy Magyarországon a Harmadik Köztársaságban származási alapon kell politikai vitát elintézni? Jól értem? (Dr. Magda Sándor: Pfuj! ­ Taps a kormánypárti padsorokban. Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Jól értem, hogy be kell számolnom majd holnaputántól vallásomról, kulturális és politikai hátteremről (Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Ne hazudj!), szüleimről, családomról, azok múltjáról? Hogy lesznek jó és rossz magyarok majd közöttünk? És én pusztán attól alkalmatlanná válok nemzetem demokratikus polgárának lenni (Dr. Juhos Katalin: Nem ezt kérdezték!), mert szerelembe estem egy lánnyal? Jól értem? (Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Nem, nem jól érted! Az elnök csenget.) Kiváló demokraták! Kiváló demokraták! (Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Mi volt a tévében?) (2005. október 24.)

A ciklus végén, a kampányban egyébként a személyét ért támadásokról Gyurcsány már azt mondta: "És igen, lehet úgy kormányozni, hogy az ember visszaadja a nyugdíjasoknak azt az adósságot, amit az előző kormány felhalmozott, hogy bevezeti a 13. havi nyugdíjat, hogy bevezeti a méltányossági nyugdíjat, és mindezt úgy, hogy hétről hétre ideáll az Országgyűlés elé, ideáll akkor is, amikor nemtelen szavakkal támadják; ideáll akkor is, amikor családjának becsületét sértik; ideáll akkor is, amikor azt is megkérdőjelezik, hogy lehet-e az a felesége, aki; és ideáll akkor is, amikor egyébként az ellenzék számára legszimpatikusabb lapok annyi szennyet öntenek az emberre, amelyet Magyarországon egyébként tisztességesen és visszafogottan gondolkodók már régen visszautasítanának, de nem szól egy szót sem, és azt mondja, hogy nem baj, menni kell tovább az úton. (Taps a kormánypárti padsorokban. Tállai András: Olvasd el a Népszabadságot!)" (2006. február 13.)

Mindeközben az Orbánt támadó retorika lényegében végig megmaradt, bár néhányszor Gyurcsányből előbújt Medgyessy Péter: "Tudom, hogy mi a dolgom: változtatni azon, hogy ma még sokan, bántóan sokan élnek úgy, hogy sorsuk születésük pillanatától kényszerpályán mozog, hogy szüleiktől nem tudnak más örökölni, csak a kilátástalanságot és az egy helyben toporgást. Nekünk, az új kormánynak, ezt kell leküzdenünk. Nem az ellenzéket, kedves barátaim, hanem a kilátástalanságot és az esélytelenséget! Ezek a mi igazi ellenfeleink. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)" (2005. szeptember 29.)

Ugyanez Medgyessytől, de három évről korábbról: "Szeretném még egyszer kimondani: a demokratikus politika része a verseny, de nem része a harc. Nekünk nem az ellenzék, hanem a reménytelenség, a kiszolgáltatottság, a nincstelenség, az esélyek hiánya az ellenfelünk. Mi ezeket és nem az ellenzéket kívánjuk legyőzni. Az ellenzék néha rivális, máskor együttműködő partner. Mert az ország nem a miénk és nem az ellenzéké. Az ország tízmillió, a határainkon belül és ötmillió, a határokon túl élő fontos magyar ember értéke. Mi csak képviseljük őket, mi, mindannyian, akik itt ülünk." (2002. szeptember 10.)

Medgyessy, 2006 után elfelejtve

Gyurcsány Ferenc a 2006-os választásokig számos alkalommal méltatta elődjét, Medgyessy Pétert, például amiatt, mert Medgyessy politikusi nagyságát mutatja, hogy képes volt megszerezni a hatalmat, de képes volt le is mondani arról. Illetve, hogy "úgy vonul majd be a magyar történelembe, mint akinek volt bátorsága annyi autópályát építeni (Moraj és közbeszólások az ellenzék soraiban.), amennyit soha senkinek előtte Magyarországon. (Nagy taps az MSZP soraiban.)" De a legtöbbször Medgyessy neve természetesen a 100 napos programnál jött elő, "ami a magyar történelem legnagyobb szociális fordulatát hozta". Sőt, egy adócsökkentésről szóló gondolatmenetben Gyurcsány Medgyessy-Gyurcsány-kormányról is beszélt, ami visszaadott az embereknek 8000 forintot, amit Orbán Viktor elvett tőlük. Később Gyurcsány kissé ellépett a 100 napos programtól, amit a túlzott kiköltekezés miatt a romló gazdasági mutatók egyik bűnbakjának tett, de az eredményeket a 2006-os kampányban még sűrűn emlegetette. A 2006-ban kezdődő ciklusban azonban Gyurcsány már egyetlen egyszer sem említette meg Medgyessy Péter nevét.

Gyurcsány leginkább azzal vádolta Orbánt, hogy nem a parlamentben, hanem az utcán politizál, szélkakas módjára változtatja a véleményét, és visszatérően populizmussal és a szélsőjobbal való együttműködéssel vádolta meg.

Gyurcsány amúgy már a 2004-es programadó beszédében jelezte, hogy "Hungaristákkal, rasszistákkal nem alkuszunk. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Azt valljuk, ezekben az emberi méltóságot alapvetően érintő kérdésekben nemcsak a gyűlöletbeszéd megengedhetetlen, de a kétértelműség, a kacsintás és a cinkosság is. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Úgy van! - Taps ugyanonnan.) Egyenes, tiszta beszédet várunk el mindenkitől. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Halljuk!) Aki vállalhatatlan eszmékkel flörtöl, az vállalja, ha meri." A vissza-visszatérő téma rendre alkalmat adott arra, hogy a kormányfő a Fideszt egy lapon említse a szélsőjobbal. A legkínosabb beszéde is ehhez a témához kapcsolódik, amiről részletesen itt olvashat. /