Gyurcsány nem akart vágókép lenni

2007.09.26. 08:35
A TV2 Mokka szerdai műsorában nyilatkozott a Zuschlag-ügyről, amelyben kedden tanúként hallgatták ki.

A miniszterelnök elmondta, nem tudott arról, hogy - a gyanú szerint - a pályázati pénzek sok esetben fiktív alapítványokhoz kerültek, amelyek mögött nem volt valós tartalom. Miniszterként egyébként aláírt bizonyos dokumentumokat, de ezek hátterét nem ismerte. "Az lett volna furcsa, ha tudok róla, a pályázatok elbírálása ugyanis üzemszerű volt" - mondta a kormányfő, akinek a TV2 reggeli hírei szerint azt is hangsúlyozta, hogy a Zuschlag-ügy miatt nem fog lemondani.

2010-ben is ott lesz

Erre utalt az interjúnak az a részlete is, amikor arról beszélt, hogy 2010-ben is számolni kell vele a politikában. Azt azért nem mondta "készpénznek", hogy ő lesz a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje, de kifejtette, hogy az ellenzék nem fog tőle megszabadulni, akármennyire is bíznak abban, hogy 2002 és 2006 után 2010-ben már nem lesz a porondon.

Daróczi Dávid kormányszóvivő késő éjjel jelentette be közleményben, hogy tanúként hallgatta meg Gyurcsány Ferencet kedd este a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Nem akarta, hogy fényképezzék

Ennek kapcsán Gyurcsány elmondta, hogy nem akarta, hogy a politikát belekeverjék a tanúkihallgatásba, nem akarta, hogy felvételek készüljenek az ügyészségi be- és kivonulásáról.

Felhívta őt a megyei főügyész-helyettes, és megkérdezte tőle, hogy neki mikor lenne alkalmas az időpont, és Gyurcsány erre úgy válaszolt, hogy a nap későbbi fele lenne kedvezőbb. Reggel 7-től este 10-11-ig dolgozik Gyurcsány, neki ezért volt jobb az esti időpont. Nem akart felhajtást a média előtt, ezért nem mondta még a kedd délutáni sajtótájékoztatóján, hogy mikor megy az ügyészségre.

Nem titokban, csak nem nyilvánosan hallgatta meg előző este a megyei főügyészség, fogalmazott a miniszterelnök a TV2-nek.

A miniszterelnök csak kedd délután tudta meg, hogy még aznap meghallgatná az ügyészség - mondta a kormányszóvivő az RTL Klubank. Amint megérkezett a megkeresés, a miniszterelnök azonnal Kecskemétre utazott - tette hozzá Daróczi. Gyurcsány Ferenc azt kérte a többi érintett szocialista politikustól, hogy ők is álljanak a hatóság rendelkezésére, de azt egyelőre nem tudják, hogy mikor lesznek újabb kihallgatások az ügyben - közölte szóvivő.

A minisztériumi pályázatokról kérdezték

A kormányfő a TV2-nek azt mondta, hogy az ügyészségen többek között arról kérdezték, hogy a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztériumban annak idején hogyan működött a pályázati folyamat, ez mennyiben volt szabályozott, abban kinek milyen szerepe volt, és mi volt a támogatás mechanizmusa.

A pályázati alapelveket és szabályokat betartva adtak pénzt több ezer ifjúsági szervezetnek a Gyermek- Ifjúsági- és Sportminisztériumban, nem tud visszaélésről - Gyurcsány erről beszélt az ügyészségen a kormányszóvivő szerint. Daróczi Dávid az RTL Klub Híradójának szerda reggeli kiadásában kijelentette: "a kormányfő tiszta ebben az ügyben".

Ki kell deríteni, mi az igazság

Visszatérve Gyurcsány TV2 Mokkának adott interjújára, a kormányfő arra a kérdésre, hogy nincs-e abban politikai felelőssége, hogy a gyanú szerint a minisztériumban "nem mentek tisztán a dolgok", azt válaszolta: 17 év alatt először mondja azt egy kormány, hogy végig kell járni a folyamatot és ki kell deríteni, mi történt, mi az igazság. Gyurcsány Ferenc nem érzi politikai nyomásgyakorlásnak, hogy ezt kinyilvánította. "Ez már a nyuszis vicc, ha van kalapja az a baj, ha nincs akkor meg az" - jegyezte meg.

Arra a felvetésre, nem lett volna-e szerencsésebb azonnal kizárni Zuschlag Jánost, a miniszterelnök úgy reagált: az ügy borzasztóan sokat árt a szocialistáknak, de gyanú alapján, azelőtt, hogy megszületne az ítélet, bosszúvágyból ezt nem lehet megtenni.

Orbán beszédét bolondnak nevezte

Orbán Viktor nyilatkozatait az interjú során hol "bolond beszédnek" minősítette Gyurcsány, hol pedig "őrült demagógiának", amikor a népszavazási kérdések, konkrétan pedig a tandíj eltörlése volt a téma, illetve a reformokról, az egészségügy átalakításáról esett szó.

Gyurcsány megismételte korábban már sokszor elhangzott mondatát: "Nekünk van igazunk!" Szerinte 2010-ben kell megnyerni a választásokat, nem jövőre, és nem az európai uniós szavazás idején.

Reformok, reformok

Szerinte az egészségügyi reform nyomán nem kell több tb-t fizetni, viszont a kisebbségi magántulajdonban lévő biztosítók belépésével visszaforgatják majd a bevételeket az ágazatba, és így több pénz juthat a gyógyításra. Gyurcsány szerint megyei biztosítók jönnek majd létre, és automatikusan besorolják majd az embereket a területi alapú biztosítóhoz. Már másnaop választhat viszont bárki másik biztosítót magának. Budapesten viszont több biztosító is működik majd, de ha itt sem választ senki magának egyet sem, akkor is automatikusan besorolják valahová.