Hamisítvány a Tellernek tulajdonított levél?
További Belföld cikkek
- Kis híján hatalmas balesetet okozott két bénázó sofőr az utakon
- A nemzetiségek napjára emlékeznek a képviselők
- Sztrájkba léphet több budapesti szakszervezet, ha nem lesz költségvetése a fővárosnak 2025-re
- Már január 1-től eltűnhetnek az unión kívüli vendégmunkások Magyarországról
- Lézerfénnyel vakítottak el egy pilótát Győr közelében
A Fidesz kétségbe vonja a múlt héten elhunyt atomtudósnak tulajdonított levél eredetét. A párt-frakció szóvivője, Halász János az Indexnek elmondta, hogy a Népszabadság által közölt posztumusz Teller-levél több ponton is gyanút keltett, miután az Amerikában élő professzor 2002-ben még a Fideszt és személyesen Orbán Viktort támogatta. Mint emlékezetes, a Kossuth téren felolvasott üdvözlő levél eredetiségét is többen vitatták a tavalyi választási kampány idején.
A Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium (LLNL) helyi idő szerint hétfőn este közzétett sajtónyilatkozatában teljes hamisításnak minősítette a "Rossz hírek a szülőföldről" című Teller Edének tulajdonított levelet. A közlemény szerint a professzor személyes titkárai mind a Livermore Laboratóriumnál, mind a Hoover intézetnél megerősítették, hogy a levél szerzője nem Teller Ede és az írás nem is tükrözi a professzor személyes meggyőződését. A nyilatkozat felhívja az újságírók figyelmét arra, hogy a levelet négy nappal a professzor halála után küldték el faxon. Az LLNL jelenleg vizsgálatot folytat annak kiderítésére, hogy kitől származik a levél - olvasható az intézetnek az MTI washingtoni tudósítójához eljuttatott nyilatkozatában.
A Livermore sajtóosztályának igazgatója sajnálatosnak nevezte, hogy vannak olyanok, akik megpróbálnak tőkét kovácsolni a professzor nevéből. "Ez nem Teller professzor levele, ő soha nem írt ehhez hasonlót sem" - hangsúlyozta Houghton. Elmondta, a professzor környezetében gyanakszanak valakire, aki ezt az üzenetet küldhette Teller Ede nevében.
Továbbra is hitelesnek tekinti a hétfői számában megjelent levelet a Népszabadság - közölte Eötvös Pál főszerkesztő hétfőn az esti órákban az MTI érdeklődésére. "Ezt a nyilatkozatot nem fogom fel cáfolatnak" - közölte a Lawrence Livermore nemzeti laboratórium sajtóosztály-igazgatója által elmondottakra reagálva.
Gen Phillips, aki negyven éven át volt a professzor titkárnője, az MTI kérdésére ugyancsak kizártnak tartotta, hogy Teller Ede írta volna az üzenetet, amelynek létezéséről hétfő reggelig tudomása sem volt. A titkárnő elmondta, hogy Teller Ede az utóbbi években hetente két alkalommal járt be a Livermore laboratóriumba, utoljára egy héttel halála előtt. "Tudjuk, mit írt, és ilyet sohasem írt" - válaszolta arra a kérdésre, hogy a professzor esetleg korábban diktálhatta le valakinek a levelét.
Gen Phillips úgy fogalmazott, hogy Rozsnyai Balázsról, az intézet nyugalmazott munkatársáról feltételezik, hogy ő küldhette el az üzenetet az intézet faxán, anélkül, hogy annak használatára engedélyt kért volna. Rozsnyai Balázs 1986 óta dolgozott az LNLL-nél, nyugdíjazása óta részmunkaidőben.