Gyurcsány–Sólyom–Szili-találkozó lesz csütörtökön
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön reggel egyeztet arról, hogy milyen közös álláspontot képviseljenek amikor szlovák partnereikkel találkoznak, erősítette meg az MTI információját a kormányszóvivő szerdán.
Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák kormányfő szombaton találkozik egymással Révkomáromban, hogy megbeszéljék a két ország közti problémákat. (Kedden még úgy volt, hogy Komáromban találkoznak.)
Világos megoldást kell kötnie szombaton a szlovák és a magyar kormánynak, amiben rögzítik, hogy "muszáj nyugalomban, békében élni" - mondta a TV2 szerda reggeli hírműsorában Gyurcsány Ferenc. A kormányfő elvárja szlovák kollégájától, hogy bemutassa a dunaszerdahelyi futballmérkőzésről készült rendőri jelentést.
"Ezt a történetet le kell játszani" - mondta szerdán a kormányfő. Gyurcsány Ferenc szerint ugyanis természetes elvárás, hogyha a magyar kormány arra kéri szlovák partnerét, hogy az vizsgálja ki a mérkőzésen történteket, akkor a másik fél eleget tesz a kérésnek. A két ország viszonyának rendezésében a nemzeti kisebbségeknek fontos pozitív és összekötő szerepük van, mondta a miniszterelnök.
A szombati megállapodásban - a tervek szerint - az is szerepelne, hogy a két ország együttműködik a fejlesztések területén és mindent megtesz, hogy ne egy hangos kisebbség alakítsa a politikát.
A két ország közti ellentétet a közelmúltban a másfél héttel ezelőtti, november 1-jei dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történt rendőrattak élezte ki. A sokak által magyarnak tartott DAC és a pozsonyi Slovan mérkőzésére kilátogató magyar szurkolókat a mérkőzés közben megrohamozták a szlovák rendőrök, és sokukat brutálisan összeverték. Az esetet kölcsönös vádaskodás követte hivatalos és civil szinten is. A szurkolók az még aznap este a szlovák követségnél tüntettek, szlovák zászlót égettek és Trianon-ellenes jelszavakat kántáltak. Magyarországon szlovákellenes, Szlovákiában magyarellenes jelszavakat festettek házfalakra.
Eközben a magyar állam vizsgálatot kért a rendőri fellépés kapcsán, a szlovákok pedig a zászlóégetés miatt tiltakoztak. Gyurcsány és Fico nem hivatalos találkozóján a hírek szerint egymás országának nacionalizmusa volt a téma. Szlovák részről később elhangzott, hogy a dunaszerdahelyi eset a magyar titkosszolgálatok munkájának eredménye volt.
A feszültségeket a közelmúltban Budapesten szélsőséges focidrukkerek élezték, akik a Miniszterelnöki Hivatal előtt tartott tüntetésükön a szlovákságot becsmérelték és leköpdösték egy szlovák tévétársaság tudósítóit. Egy Nemzeti Őrsereg nevű szélsőséges csoport saját készítésű egyenruháikban koszorúzott második világháborús emlékművet Szlovákiában.
A nacionalista pártvezető, Jan Slota pedig közben a magyarok állítólag növekvő szlovákiai befolyásával, és területi igényeivel riogat.