Az európai falakon nem lehet áthatolni

A kormány egy tavaly decemberi rendeletben (pdf) szabályozta, hogy melyek azok az úti okmányok, amelyekkel külföldiek beléphetnek az ország területére. A rendelet egy hiányosságára akkor derült fény, amikor egy Magyarországon tartózkodó tibeti emigránst, Csögyal Tenzint, aki Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanáraként érvényes munkavállalási engedéllyel rendelkezett, ki akarták utasítani az országból.

A Magyar Helsinki Bizottság arra hívta fel a figyelmünket, hogy a szabályozás tartalma több szempontból is megkérdőjelezhető. A témáról Pardavi Mártával, a szervezet társelnökével és Gyulai Gábor programkoordinátorral beszélgettünk.

„Az Európai Unió közös bevándorlás-politikája, ezen belül a vízummal, illetve az úti okmányokkal kapcsolatos szabályozás miatt született Magyarországon is egy erről szóló rendelet, amivel az a probléma, hogy bizonyos csoportokat különösen hátrányosan érint, és egyelőre nincs arra megoldás, hogyan lehetne ezt a hátrányt csökkenteni” – vágott bele a kormányrendelet értelmezésébe Pardavi Márta. Megjegyezte, hogy a szabályozás előkészítésébe sem a Magyar Helsinki Bizottságot, sem más társadalmi szervezetet nem vontak bele.

Kifejtette, hogy a Helsinki Bizottság rendszeresen találkozik olyan esetekkel, amikor valaki veszély elől menekül Európába, ők leggyakrabban irakiak, afgánok vagy szomáliaiak. Az egyetlen esélyük a határ átlépésére az embercsempészet, hiszen ezekben az országokban lehetetlen vízumhoz vagy útlevélhez jutni – háborús vagy polgárháborús helyzet miatt egyáltalán nincsenek működő hivatalok, vagy az állami üldözés része az úti okmányok kiadásának megtagadása. „Az európai falak olyan magasak, olyan áthatolhatatlanak, hogy a túléléshez kénytelenek az illegális utat választani.”

A biztonsághoz való hozzáférés akadályait már az EU is látja: az életveszély elől menekülőket olyan szigorúan sújtja az uniós szabályozás, hogy folyamatban van a legális beutazáshoz szükséges feltételek megteremtésének kidolgozása a kivételes, nemzetközi védelemre szoruló emberek számára. Magyarország is köteles őket befogadni, így ha – majdnem minden esetben illegálisan – belépnek az ország területére, és a rendőrség látókörébe kerülnek, megindul a menedékjogi eljárás, magyarázta.

Ez a kormányrendelet azon a pontos hibás – tért vissza a magyar jogalkalmazásra –, hogyha az állam el is ismeri a menedékkérő jogosultságát, tehát meg is kapja a menekült státuszt, arra nem teremt lehetőséget, hogy az otthon rekedt családtagjai is Magyarországra jöhessenek. „Elvileg létezik külön szabályozás a családegyesítésre, hiszen a jog és a politika is elismerte ennek nyilvánvaló előnyeit: sokkal könnyebb a társadalomba való beilleszkedés, ha nem kell az akár háborús övezetben ragadt rokonok túléléséért aggódni. Bizonyított tény, hogy a családdal rendelkezők lényegesen könnyebben válnak a társadalom tagjaivá, adófizető állampolgárrá, akik nem az állami segélyektől függenek, mint a családjukat maguk mögött hagyó egyedülállók.”

A családegyesítési célú tartózkodási engedélyért így probléma nélkül lehet folyamodni, de ha valakinek olyan úti okmánya van, amit a magyar állam ebben a kormányrendeletben tiltólistára tett, az soha nem fog tudni élni ezzel a lehetőséggel, hívta fel a figyelmet az ellentmondásra. Hiába ismertünk el például egy szomáliai apát menekültnek, és biztosítjuk neki a lehetőséget ahhoz, hogy új életet kezdjen, hogyha a Kenyába menekült családjának a tiltólistán szereplő úti okmányába nem lehet betenni a tartózkodási engedélyt, és így nem tud megfelelni a beutazás feltételeinek, érzékeltette egy jellemzően előforduló példával a kormányrendelet gyakorlati megvalósulását.

Ha valaki mégis útnak indul érvényes okmányok nélkül, majd a határon elfogják, az a menekülő nem feltétlenül kerül bele a menedékjogi eljárásba, vannak esetek, amikor visszaküldik őket abba az országba, ahonnan érkeztek annak ellenére, hogy akár jogosultak is lehetnének a menekült státuszra. „Az esetlegesség miatt így a magyar gyakorlat nem teljesen felel meg az emberi jogi normáknak, hiszen a jogrendnek és a jogalkalmazásnak kiszámíthatónak kell lennie. Olyan garanciákra van szükség, melyek biztosítják, hogy a határrendészet meghallja, ha valaki segítséget, védelmet kér” – mondta Pardavi Márta.

Ilyen esetek azért fordulhatnak elő, mert a hamis papírok, vagy az okmánynélküliség automatikusan azt jelenti, hogy bárkit vissza lehet irányítani a határról, és a rendőrség nem köteles őket kikérdezni, meghallgatni, így nem is derül ki, hogy egy menedékkérőről van szó, mesélte az eljárás hiányosságáról. Egy ország jogrendje sem szabályozza pontosan, mi a menedékkérés módja, ezt akár ráutaló magatartással is meg lehet tenni. Ennek az az oka, hogy ésszerűen nem elvárható, hogy egy más országból érkezett menekült ismerje a befogadó ország jogszabályait vagy a szükséges jogi fogalmakat. Ezzel ugyanakkor sokkal komplexebb feladattá válik a menedékkérők felismerése, ami gyakran megnehezíti a menedékhez való hozzáférést, fejtette ki az ellentmondás okát.

Gyulai Gábor elmondta, a Nemzetközi Vöröskeresztnek van egy, a családegyesítést segítő megoldása, ez egy egyszeri utazásra jogosító úti okmány (laissez-passer), amit azonban csak akkor állítanak ki, ha a célország egy erről szóló dokumentumban garantálja a beutazáshoz szükséges engedélyeket. Magyarország esetében azonban ez sem jelent megoldást, hiszen az illetékes hatóság csak akkor hajlandó vizsgálni egyáltalán a beutazási jogosultságot, ha már megtörtént a kérelem benyújtása, ezt azonban érvényes úti okmány nélkül be sem lehet nyújtani.

Pardavi Márta hozzátette azt is, bár elfogadható érv, hogy fontos közérdek a hamis úti okmányok tömeges megjelenése elleni fellépés, a tiltással ezt a célt el is lehet érni, azonban az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, illetve az ahhoz tartozó Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, valamint a Külügyminisztérium feladata lenne egy jogi, szabályozott és a gyakorlatban is működő kiskaput nyitni a menekültek számára úgy, hogy a rászorulók számára ne az embercsempészet legyen az egyetlen kiút. A megoldás tehát nem biztos, hogy a szomáliai úti okmány levétele a listáról, hanem akár egy egyszeri beutazási engedély biztosítása az onnan érkezőknek. A családtagok behozatala természetesen még így sem egyszerű, hiszen az utazás költségeit maguknak kell előteremteni, de legalább esélyük nyílna rá, magyarázta.

Gyulai Gábor a magyar szabályozás számos hiányossága mellett kiemelte annak pozitívumait is: a családegyesítés terén Magyarország túlteljesíti az EU-s minimumot abban például, hogy három hónap helyett hat hónapot ad a menekülteknek arra, hogy biztosítani tudják a család ellátáshoz szükséges fedezetet, illetve nagyobb körben ismeri el a családtagokat, amivel nemcsak a házastárs és a gyerekek jöhetnek szóba, hanem például az ellátásra szoruló szülők is. Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy ez bármennyire is jól mutat a jogszabályokban, mégse ér semmit, ha a jogosultak köre nem tudja érvényesíteni, hiszen például a szomáliaiak elfogadott útlevél vagy más megoldás hiányában még csak kérvényezni sem tudják beutazásukat.