Blokád nyolctól tízig

2007.10.26. 16:24

Fontosabb részletek
  • Nyolc óra után négy perccel tüntetők zárták le az Erzsébet hidat.
  • Száz demonstráló előbb az Astoria, majd a Blaha Lujza tér forgalmát bénította meg.
  • A tüntetők napközben járókelők és buszra várók közé vegyültek a Ferenciek terén, de újabb blokádhoz már kevesen voltak.
  • A rendőrség kora estig 82 embert vett őrizetbe.
Tekintse meg nagyobb méretben!
Az oszlatás képei
Az oszlatás képei

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ismét sokan lettek a tüntetők a Ferenciek terén, és a rendőrség ismét fellépett ellenük. Délután négy után a téren lévő templom előtt megszaporodtak a tüntetők, mintegy száz fő verődött ismét össze. A rendőrök igazoltatni kezdték őket és hat embert előállítottak. Reggel óta ez történik: a tüntetők felszívódnak a járókelők között, aztán időről időre ismét összegyűlnek a környéken, majd a rendőrség lecsap rájuk és minden kezdődik elölről.

  • Határőrök igazoltatják a tüntetőket a Ferenciek terén, jelentette az Index tudósítója. Bencze József országos rendőrfőkapitány már korábban jelezte, hogy péntek délutántól éjfélig a fővárosban közbiztonsági és idegenrendészeti razziát rendelt el. Így a határőrök is segíthetnek a rendőröknek a tüntetőkkel szemben.

  • A Ferenciek terén egy szombati funky bulit reklámozó csapat tűnt fel, ám nem éltek a lehetőséggel, hogy fotósok hada előtt népszerűtsék programjukat. Ahogy szembesültek a rendőrök és tudósítók népes táborával, átsiettek a Kossuth Lajos utca túloldalára.
  • A magukat járókelőnek álcázó tüntetők szerint nincs esély újabb blokádra. A Ferenciek tere környékén még mindig van néhány tucat blokádozó, akik szétszóródtak a környék kocsmáiban és utcáin. Néha összeverődnek, de újabb akciónak nincs nyoma. Néhányan közülük az Indexnek azt mondták, hogy kevesen vannak ahhoz, hogy akár a hidat akár valamelyik főutat elfoglalják. "Nem vagyunk elegen, ehhez tömeg kell" - mondta egyikük.
  • Főleg idős emberekből álló csoport maradt a Ferenciek terén. Egy idős hölgy agitálni kezdte a többieket: "Menjünk fel a hídra!" A gyalogosok elől már délelőtt lezárták a hidat. Mintegy negyvenen el is indultak a híd felé. A mozgolódásra a rendőrök is megindultak. Két furgonnal siettek a kordonhoz, és villogó autóik elfoglalták a híd egyik sávját. A tüntetők a rendőri erősítésre visszavonultak, majd hamarosan a rendőrségi járművek is távoztak.

  • Legalább száz rendőr táborozik a Március 15. téri buszparkolóban. Mindössze egyetlen köztéri WC áll rendelkezésükre. A rendőrök egymásnak adják a toalett ajtaját. Folyamatosan legalább 4-5 rendőr vár, hogy sorra kerülhessen. A vizelés folyamatos szervezését nehezíti, hogy komoly védőfelszerelésből kell kibújniuk. A pénisz-protketorral is megerősített egyenruha miatt legalább öt percig tart egy-egy ember öltözködése.


  • Estére már 82 embert állítottak elő a rendőrök a hídblokáddal és a tüntetésekkel kapcsolatban.
  • Határőröknek igazoltattak néhány embert a Ferenciek terén háromnegyed nyolc körül. Tucatnyi ember iratait ellenőrzik, miután néhányan hangoskodni kezdtek a téren tébláboló blokádolók maradékából. A rendőrség ismét nagy erőkkel reagált, tudósítónk az aluljáróban 40 rohamrendőrt látott felvonulni.

  • A rendőrség szerint nem kell komolyan venni a zsaroló e-maileket, amiket kormányzati szerveknek küldtek el. A kiküldött levelekben ez áll: "Fizessenek meg több tízmillió forintot készpénzben 2007. október 25-én 24 óráig. Amennyiben ez nem történik meg, a politikai alapon megfogalmazott követeléseinket eljuttatjuk a sajtóhoz és naponta felrobbantunk egy-egy célpontot." A rendőrség előzetes ellenőrzései szerint a zsarolás komolytalan volt. A leveleket Magyar Nemzeti Front néven írták alá.
  • A rendőrség éjfélig biztosan nem bontja le a gyalogosforgalmat akadályozó kordont az Erzsébet híd járdáján. A rendőrség azt is közölte, hogy délelőtt több járművüket megrongálták. Néhány rendőrautónak kiszúrták a kerekét és egyet kromofággal öntöttek le. (Független Hírügynökség)