Kovács László a magyarországi politikában kíván maradni
Még nem hoztam döntést arról, elvállalom-e az MSZP országos listájának
vezetését a 2004-es európai parlamenti (EP) választásokon, de ha igent
is mondok, akkor a magyar választók számára egyértelművé akarom tenni,
hogy a magyarországi politikában kívánok maradni - mondta Kovács László,
az MSZP elnöke, külügyminiszter csütörtökön Budapesten újságírók előtt,
miután az EP-be delegált német SPD-frakció küldöttségével tárgyalt.
"Az MSZP országos elnöksége kedden úgy kért fel az EP-lista
vezetésére, hogy hangsúlyozta: pártelnökként és külügyminiszterként
itthon van szükség rám" - közölte Kovács László.
Kiemelte, hogy időben választ ad a felkérésére.