Feljelentést tett egy jogász a Söjtörön történtekkel kapcsolatban
"Álláspontom szerint a többek között MIÉP-zászlót lengető garázda csoportosulás tagjai olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsítottak, amely alkalmas volt arra, hogy nem csak a jelenlévőkben, hanem az elektronikus média közvetítéseit látó többszázezer magyar állampolgárban is megbotránkozást keltsen" - mondta az MTI-nek Bognár Péter.
A jogász álláspontja szerint a garázda csoport megzavarta egy egész falu közössége által szervezett ünnepség lebonyolítását, valamint a tojás és a krumpli dobálásával a rongálás vétsége is megvalósult.
A feljelentésben Bognár Péter sajnálattal állapítja meg, hogy a bűnüldöző szervek nem indítottak hivatalból eljárást a Söjtörön történtek miatt.