Aláírták az új buszok beszerzéséről szóló szerződést
Mint mondta, először fordult elő, hogy 5 cég indult egy busztenderen, amelyen végül is a többiekénél 25 százalékkal olcsóbb ajánlatot benyújtó cég nyert. A vezérigazgató tájékoztatása szerint az 50 busz árát saját költségvetésükből fizetik. Az opciós szerződésben ugyancsak 60 millió forintos darabáron biztosított 100 újabb jármű megvásárlásához még keresik a forrásokat. A 100 újabb busz beszerzése után a BKV Rt. 16-17 éves járműveket selejtez majd le.
A szerződés aláírása után a főpolgármester bejelentette, hogy a Lengyelországban gyártandó új Volvo buszokat a 2-es metró felújítása kapcsán az Örs vezér tere és a Deák tér között üzemeltetik majd. Demszky Gábor emlékeztetett arra, hogy a fővárosi önkormányzat mindig kiemelten foglalkozik a BKV Rt. működésével, fejlesztésével összefüggő kérdésekkel. Hozzátette: ezt jelzi az is, hogy a következő években több százmilliárd forintot költenek például a 4-es metró építésére, a 2-es metró felújítására és a nagykörúti villamosok cseréjére.
A főpolgármester a BKV Rt. és a fővárosi önkormányzat számára is fontos pozitívumként említette, hogy csütörtökön a kormánykoalíció megegyezett a nagyvárosi tömegközlekedési normatíva bevezetéséről. Thomas Appelbom, a Volvo Bus Corporation elnökhelyettese elmondta, hogy két évig közösen végzik majd az új buszok üzemeltetését, karbantartását a BKV-val. Tudatta azt is, hogy az Euro III-as szabványú alacsony padlós busz már Európa minden fővárosában közlekedik.
Kérdésekre válaszolva elhangzott, hogy a 37 ülő és 72 állóhelyes buszt klímaberendezés nélkül, de nagy tolóablakokkal, ventillátoros szellőzővel és a gyártó szerint a vandálok által nehezen megrongálható ülésekkel szállítják. A négyzetméterenként 4 ember befogadására alkalmas busz árát és üzemeltetési költségét jelentősen növelte volna ha klímával szerelik - tették hozzá a BKV képviselői.