![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Szolnoknál 1039 cm-es a Tisza
'Reménykedünk, hogy a mostani 1039 centiméteres szolnoki vízállás már a tetőzést jelzi, mivel 1040 centiméter magasságra vannak kiépítve a folyó működését biztosító védvonalak' - mondta Szalay Ferenc szolnoki polgármester kedd délutáni sajtótájékoztatóján, ahol szürcsögő szivárgóvizek, homokzsák-hegyek szomszédságában, és sétányon állók szemmagasságában folyik le dél felé a gyors sodrású, uszadékkal terhes víztömeg. Kedden délután befejeződött a Tisza Csongrád városa melletti, bal partjának megelőző jellegű teljes kiürítése, a tanyavilág lakóit ismerősök fogadták be. A mentés kedden reggel 6 órától délután 5-ig tartott, és összesen 72 helyi lakos hagyta el otthonát. A megyei védelmi bizottság a gazdákkal együtt szállította el az élő állatokat is egy biztonságos telepre. Összesen közel 700 sertést és szarvasmarhát, ezernél több baromfit és egy érintett gazdálkodó közreműködésével 10 ezer pulykát sikerült kimenekíteni a tanyavilágból. A folyónak ezen a szakaszán csütörtökön várható az árhullám tetőzése, utána lassú apadásra készülnek.