Kövér László bírálta Dávid Ibolyát

MTI
2004.03.23. 20:11
Élesen bírálta Dávid Ibolya MDF-elnököt kedden egy balmazújvárosi sajtótájékoztatón Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke. A politikus Dávid Ibolyának arra a hét végén elhangzott kijelentésére reagált, miszerint a Magyar Demokrata Fórum elveti a mások által diktált kétpártiságot. "A felszínen látványosan egymást marcangoló, az országot szétszakító viaskodások, a háttérben nemtelen alkuk, keresztapák cinikus kézfogásai zajlanak" - fogalmazott ezzel összefüggésben az MDF elnöke.

"A rám egyszer-egyszer jellemző erőteljesebb megfogalmazást most azért szeretném mellőzni, mert mégis csak egy hölgyről, s mégis csak egy olyan párt elnökéről van szó, amellyel stratégiai együttműködésre törekszünk" - jelentette ki Kövér László. A Fidesz választmányi elnöke visszautasította "Dávid Ibolya méltatlan, elsősorban hozzá méltatlan, minden alapot nélkülöző, bizonyítatlan vádaskodásait". Kövér László szerint "ezt még olyan szorult helyzetben lévő párt elnöke sem engedheti meg magának, mint amilyen az MDF".