Politikai paktumot gyanít az MVSZ az MDF és az MSZP között
"Ha a tavalyi sikertelenség után most a parlamentben napirendre tűzik a kettős állampolgárságról szóló törvény módosítását, akkor paktum van a háttérben" - jelentette ki Patrubány Miklós a szövetség székházában tartott sajtótájékoztatón.
A világszövetség elnöke úgy vélekedett, hogy az MDF kedden bejelentett javaslata "kifogná a szelet" az MVSZ által kezdeményezett népszavazás vitorlájából. "A paktum első számú célzottja a Fidesz, a másik igazi vesztes pedig a magyar demokrácia" - fogalmazott Patrubány Miklós. Hangsúlyozta, hogy az MDF magyar állampolgárságot adna minden olyan határon túli lakosnak, aki bizonyítani tudja, hogy felmenői magyarok voltak.
"Így azonban olyanok is megkapnák a magyar állampolgárságot, akik annak idején részt vettek az ország kétharmadának elrablásában, és nem csak azok kapnák meg, akik 84 éve szenvedik meg magyarságukat a határon túl" - mondta a Magyarok Világszövetségének elnöke.