Alfréd
-2 °C
2 °C

Molnár Oszkár: A Fidesz jelöltje vagyok

2009.11.27. 16:22

A Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjének tartja magát Molnár Oszkár a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény polgármestere, a Fidesz jelenlegi országgyűlési képviselője. Ezt az érintett közölte pénteken, miután arról jelentek meg hírek, hogy a 2010-es választáson már nem a Fidesz jelöltjeként akar indulni.

Molnár továbbra is a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 8-as számú választókerületben a Fidesz által indítandó országgyűlési képviselőjelöltnek tekinti magát. Hozzátette: erre jogosítja fel választókerületi elnöki megbízatása, a párt helyi szervezeteinek egyhangú döntése az ő indításáról, valamint az a mintegy tízezer aláírás, amellyel Fidesz-jelölése mellett álltak ki az edelényiek és a környékbeliek. A képviselő-polgármester közölte: alaptalanok tehát azok a híresztelések, amelyek ennek ellenkezőjéről szólnak.

Molnár Oszkár elmondta: Edelény képviselő-testülete november 25-én ülést, majd közmeghallgatást tartott. Ezután egy internetes oldal, "megdöbbentő módon, mindössze egy állítólagos névtelen elektronikus levélre hivatkozva, egy hírlapi kacsát röppentett fel, amelyet jellemzően mindenféle kontroll, magyarul a megkérdezésem nélkül vett át és közölt néhány médium" - fogalmazott. A "minden betűjében valótlan", folyamatosan változó közlés szerint "olyan bejelentést tettem volna, hogy a jövő évi országgyűlési választásokon nem indulok a Fidesz jelöltjeként", de ez nem igaz - szögezte le a Molnár Oszkár. A polgármester szerint élő, egyenes adásos televíziós közvetítés is bizonyítja: ilyen bejelentés nem hangzott el, a parlamenti választás sem kérdés, sem bármiféle kijelentés formájában nem került szóba.