Alajos, Leila
19 °C
34 °C

Uzsorásokat fogtak el Ózdon

2013.04.25. 16:53

Négy uzsorást fogtak el Ózd somsályi városrészében, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön. Egyedné Novodonszki Éva elmondta: a két nő és a két férfi huzamosabb időn keresztül adott kisebb-nagyobb összegeket kölcsön rászorulóknak.

A magas kamat és az alapösszeg visszafizetésének biztosítására, illetve ha a sértettek nem tudták időben rendezni tartozásaikat, veréssel fenyegették őket. A pénz beszedését a családi pótlék, a szociális segélyek és a nyugdíjak érkezésének idejére időzítették. A négy ember ellen súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.