Az SZDSZ ismét cáfolta a manipulációs vádat
Minősíthetetlen vádaskodásnak tartja Köteles Péternek az SZDSZ elnökválasztásáról szóló kijelentéseit T. Asztalos Ildikó, hangzott el az SZDSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke és Fodor Gábor közös ügyvivő, korábbi elnökjelölt közös miskolci sajtótájékoztatóján.
Az SZDSZ elnökválasztásán a nyertes és a vesztes elfogadta az eredményt, ez tiszta választás volt, fogalmazott T. Asztalos Ildikó. Hozzátette, Köteles Péter sértett ember, aki valamilyen módon bosszút szeretne állni rajta és az SZDSZ-en.
A Hír tévé pénteki Célpont című műsora szerint manipulálták az SZDSZ tavalyi elnökválasztását, Kóka János álszavazatokkal nyert, állították a szavazás résztvevőiként bemutatott, név nélkül és kitakart arccal, eltorzított hanggal nyilatkozók. Hétfőn Köteles Péter miskolci vállalkozó a Borsod Online-nak elismerte, ő tette a nyilatkozatot. "Hallottam, hogy a T. Asztalos Ildikó mondta nekik, hogy húzzátok be gyorsan Kókát, meg van vele beszélve" – vádolta meg csalással a megyei elnököt Köteles Péter.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A rendőrség üzent a budapesti audis balesete miatt: El fogjuk kapni
A vétkes sofőrt már keresik a hatóságok.
január 5., 17:45
- Belföld
A család szerint rendőri túlkapás történt a zagyvarékasi igazoltatáskor
A rendőrség szerint jogszerűen és arányosan jártak el.
január 5., 20:52
- Belföld
Kihúzták az év első hatos lottójának nyerőszámait
A jövő héten már 620 millió forintot lehet nyerni.
január 5., 19:24
- Mindeközben
Egy magyar szupermodell házát is elérte a Los Angelesben pusztító tűz, szinte semmi nem maradt belőle
2 órája
- Belföld
Ellopták Till Tamás sírjáról a plüssállatot, amit a szülei helyeztek oda
A szobájába viszont került egy kisebb angyal.
január 5., 18:11
- Belföld
Ónos esővel és viharos széllel kezdődik a hét
Több vármegyére is figyelmeztetést adtak ki.
január 6., 06:03
- Belföld
Pancserpuccskísérletnek nevezte az Alapjogokért Központ vezetője Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc javaslatát
Folytatódik az előrehozott választások körüli vita.
január 6., 06:38
- Belföld
Múzeumigazgatói pozícióért lobbizott Magyar Péter szövetségese, kiakadt a momentumos politikus
Aztán 2024-ben ráindult az ellenzék jelöltjére Hajdúszoboszlón.
január 5., 20:33
- Belföld
Bayer Zsolt beleszállt Fábry Sándorba: Aljas sz*rember
A publicista szerint a humorista „beb...va hülyeségeket beszél” Kötcsén.
január 5., 21:33
- Belföld
Ha csipkés terítő van a kockatévéje tetején, ön is tipikus magyar
A jelenlegi lakberendezési stílusok szöges ellentétben állnak az elmúlt évtizedekben megszokott motívumokkal. De vajon miért?
1 órája
- Belföld
Szakértő segítségével tisztáztuk a magyarok millióit érintő kérdést
Válaszok a felmerült aggályokra.
január 5., 07:10
- Címlapon
Örömében csárdást járt a forint, aztán Amerika gyorsan véget vetett a nótának
Nagy pofonok érkeztek az Egyesült Államokból.
2 órája
- Címlapon
Újabb kimaradó állam csatlakozna Európához
Az elnök azt ígérte, még idén megvalósulhat a folyamat.
2 órája
- Belföld
Újra a közmédia műsorában volt látható Bese Gergő
Botránya ellenére tűzték műsorra a katolikus pappal folytatott beszélgetést.
január 6., 08:06
- Belföld
A mérések kezdete óta nem volt még olyan meleg év, mint a 2024-es
A február tért el leginkább az éghajlati normáltól.
január 5., 16:43
- Mindeközben
A Ridikül új háziasszonya őszintén vallott a kamaszkoráról: Rengeteg megaláztatás ért, de ezek tettek azzá, aki ma vagyok
tegnap, 22:00
- Belföld
Újabb fotó került elő az Indiában vakációzó Orbán Viktorról
A miniszterelnököt feltehetően egy ajurvédikus gyógyító is kezelésbe vette.
január 6., 07:01
- Belföld
A Dunából ivott a görögkatolikus főpap vízkereszt alkalmából
A metropolita megáldotta a folyó vizét is.
január 5., 16:54
- Belföld
Elmenekült a rendőrök elől, majd egy másik autóval ütközött egy sofőr Budapesten
A balesetnek több sérültje is van.
január 5., 06:22
- Mindeközben
Barta Sylvia: Annak idején egyikünk sem számított arra, hogy egy csapásra megismer minket az ország
tegnap, 18:30
- Címlapon
Robbanás volt egy cseh étteremben, hatan meghaltak
És nyolcan megsérültek az incidensben.
1 órája
- Belföld
Kiderült, milyen teljesítményt produkált Magyarország egyik kulcságazata
Örülhet a kormány?
január 6., 08:57
- Belföld
Lázár János az aktivista MÁV-munkavállalóról: Határozott kérésem volt, hogy ez ne történjen meg
Megszólalt a miniszter a kutyapárti akcióról.
január 5., 14:50
- Belföld
Gyurcsány Ferencék minden fideszes képviselőnek levelet írnak
A DK még mindig a parlament feloszlatását és új választások kiírását szeretné.
január 5., 11:26
- Belföld
Halálos szén-monoxid-mérgezés történt Hajdú-Bihar vármegyében
A ház egyik szobájában sziesztakályha üzemelt.
január 5., 13:39
- Belföld
Egy törpetacskó mentette meg a vácegresi család életét
A kutya addig ugrált a gazdáin, amíg azok fel nem ébredtek.
január 5., 12:00
- Mindeközben
Így nézett ki fiatalon a Házasság első látásra Szabolcsa, már akkor sem szűkölködött az izmokban
tegnap, 11:00
- Belföld
Jaj annak, aki autóba ül: a fél országban problémát okozhat az ónos eső
Kilenc vármegyére adtak ki figyelmeztetést.
január 5., 15:46
- Belföld
Reagált a Belügyminisztérium a pályakezdő pedagógusok létszámára: a növekedés látványos és megkérdőjelezhetetlen
Adataik szerint „tömegesen jelentkeztek a fiatalok a pedagógusképzési szakokra, ez lett az ország második legnépszerűbb képzési területe”.
január 5., 12:31
- Belföld
Több ünnepi csodáról számolt be az OMSZ
Szabadnapos kollégáik mentettek életet.
január 5., 08:05
- Belföld
Ezentúl nem lehet eszperantóból akkreditált nyelvvizsgát tenni Magyarországon
Az ELTE Origó Nyelvi Centrum ügyvezetője meg is indokolta a döntést.
január 5., 10:21
- Belföld
Késelésbe csapott át egy szilveszteri buli, letartóztattak egy salgótarjáni férfit
A férfit két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.
január 6., 09:06
- Belföld
Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason
Megpróbálták a helyszínen újraéleszteni, de már a mentők sem tudták megmenteni az életét.
január 5., 15:23