![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Megszavazták a szeméttörvényt
Az Országgyűlés csaknem egyhangúlag fogadta el a hulladékok importjának, exportjának szigorítására vonatkozó módosító indítványt. A Környezetvédelmi Bizottság módosító javaslata szerint csak hasznosításra hozható be az országba hulladék. Ennek szigorú feltételeit külön jogszabály határozza meg és ennek alapján engedélyezik a behozatalt. Mindez nem mond ellent az áruk szabad mozgásának, és nem eredményezhet gazdasági előnyt vagy hátrányt, hiszen a környezetvédelem sajátságos helyzetéből adódóan érvényesülhetnek bizonyos korlátozások. A Környezetvédelmi Minisztériumban folyamatosan dolgoznak a hulladékgazdálkodási törvény érvényesüléséhez szükséges végrehajtási jogszabályok előkészítésén, hiszen ezek közül tizenkettőnek legkésőbb jövő év január 1-jén rendelkezésre kell állnia - mondta Csepregi István, a tárca törvényelőkészítő főosztályának vezetője.