Megegyezett a főváros és az Elmü

2000.06.08. 23:24
Hetekig tartó tárgyalások után csütörtökön délután szerződést írt alá az Elmű Rt. és a főváros nevében eljáró közterület-fenntartó rt. a kábelbotrányként elhíresült ügy rendezéséről. Demszky Gábor főpolgármester elmondta, hogy örül a megállapodásnak, mivel ezzel megteremtették a kábelalépítmények hasznosításának lehetőségét. A megállapodás semmissé nyilvánítja a két cég ez ügyben kötött tavalyi szerződését, s kölcsönösen megegyeztek az egymás ellen indított perek visszavonásáról. Boross Norbert, az Elmű Rt. kommunikációs igazgatója fontosnak tartotta, hogy a főváros hasznosítási lehetősége mellett az Elmű is megkapta azokat a garanciákat, amelyekkel a tendergyőztessel piaci feltételeknek megfelelő megállapodást köthetnek.