Nem lesz türelmi zóna

2000.06.26. 18:23
A korábbi tervektől eltérően várhatóan mégsem tárgyal a fővárosi közgyűlés csütörtökön a prostitúciós türelmi zónákra kiírandó pályázatokról. Az MSZP-SZDSZ egyeztetések ugyan még zajlanak, de szinte már bizonyos, hogy visszavonják azt a javaslatot, amellyel 85 millió forintot irányoztak elő a türelmi zónáknak alkalmas magántelkek vásárlására. Az elmúlt hónapok tapasztalatira és a rendőrségi adatokra építve a városvezetés úgy véli, hogy Budapesten nincs tömeges prostitúció. Ezért célszerűnek tartanák annak a közgyűlési rendeletnek a visszavonását, amely tömegesnek nyilvánította a fővárosi prostitúciót. Erre való hivatkozással indult meg korábban a türelmi zónák kijelölési terve, amit végül az összes kerületi önkormányzat elutasított. Ezután foglalt állást a Fővárosi Önkormányzat, hogy magántelkeket vásárol e célra. Abban az esetben, ha a fővárosi közgyűlés az ország többi önkormányzatához hasonlóan nem tekinti tömegesnek a prostitúció mértékét Budapesten, mentesülne attól, hogy türelmi zónát kelljen kijelölnie. Ezt követően a hatályos törvényi előírások betartásával, a hónapok óta kialakult rendben tevékenykedhetnének a prostitúcióból élők a fővárosban.