![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A héten érkezik az utolsó hadifogoly
Kiállították a szükséges utazási okmányokat az utolsó volt magyar hadifogoly számára. A 75 éves Tamás András még ezen a héten hazatérhet a kotyelnyicsi pszichiátriai intézetből. Előreláthatólag a péntek esti moszkvai Malév járattal érkezik, Barth Ákos pszichológus kíséretében. Júliusban Veér András, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgató főorvosa már megvizsgálta Tamás Andrást. Veér megállapította, hogy a beteg korábbi pszichózisa elmúlt, de magas vérnyomásban szenved, és érszűkülete van. Az orvosi diagnózis szerint lábprotézisre is szüksége lesz. Tamás András gyakorlatilag elfelejtette a nyelvet, de ennek ellenére szellemileg ép.
A hadifogoly a Trianon utáni Csehszlovákiában született, de hamar átkerült Magyarországra. Tamás András hazautazását és itthoni gyógykezelését a Richter Gedeon Rt. moszkvai képviselete illetve a Malév segíti.