Judit
2 °C
7 °C

Újabb beadvány a Rapcsák-ügyben

2000.08.14. 17:00
Miután Hódmezővásárhely képviselő-testülete a sajtóból értesült arról, hogy a belügyminiszter a keddi kormányülés elé terjeszti a testület feloszlatását, s mindeddig hiába várták a szaktárca tényfeltáró vizsgálatát a Rapcsák-ügyben, a város alpolgármesterei levelet írtak Pintér Sándornak. A levél aláírói visszautasítják, hogy a képviselőtestület alkotmányellenesen, vagy törvényellenesen működött volna. Arra hivatkoznak, hogy jogerős bírósági ítéletek szerint jogszerű volt Rapcsák András polgármester ellen a fegyelmi indítása és az állásból való felfüggesztése, s a közgyűlés által hozott rendeletek, határozatok közül egyet sem támadott vagy semmisített meg felügyeleti szerv, bíróság, Alkotmánybíróság. A BM sajtófőnöke elmondta: Pintér Sándor belügyminiszter kedden valóban a kormány elé terjeszti azt a javaslatot, hogy az Országgyűlés oszlassa fel az önkormányzati képviselőtestületet. A miniszter kezdeményezi, hogy a törvény szerint írjanak ki időközi választást. Erre a jogszabályok szerint leghamarabb ősszel kerülhet sor.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?