![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Bizottság dönt a kisgazda képviselőjelöltekről
Torgyán József által vezetett héttagú bizottság dönt a megyei szervezetek ajánlása alapján az FKGP 2002-es képviselőjelöltjeiről. A meghallgatások január 31. után kezdődnek, s egyelőre nem tudni, kitart-e az elnök leváltásáért indult mozgalom a hónap végéig. Torgyán József pártelnök mellett Balogh Gyula szervező főtitkár, Bernáth Varga Balázs országos főtitkár, Homoki János államtitkár, Gyimóthy Géza pártalelnök, Szabó János honvédelmi és Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter alkotja majd a testületet, amelyet még az országos elnökség szilveszteri gödi tanácskozásán hozták létre. A kisgazdák a Fidesz--FKGP megállapodástervezetben foglaltak tükrében egyelőre 156 választókörzetben készülnek saját jelölt állítására. Az erre vonatkozó gödi határozat alapján a megyei szervezetek egy-egy körzetben több lehetséges jelöltet is a bizottság figyelmébe ajánlhatnak.