![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Mégsem lesz Tajvan-Kína csúcs
Csen Suj-pien tajvani államfő kedden azt javasolta Csiang Cö-min kínai elnöknek, hogy tartsanak csúcstalálkozót, követve ezzel a két Korea vezetőinek történelmi példáját. A tajvani államfő, aki beiktatása, május 20-a óta először tartott sajtótájékoztatót Tajpejben, hangsúlyozta, hogy semmiféle előzetes feltételt sem támaszt a csúcstalálkozó megszervezését illetően. Csen Suj-pien elmondta, kormánya azt szeretné, ha az "egy Kína" elv alapján, de a két fél között már érvényben lévő megállapodások figyelembe vételével tárgyalnának a megbékélésről és a jövőről. A tajvani ajánlatra reagálva a kínai külügyminisztérium szóvivője kijelentette: a tajpeji vezetőknek előbb el kell ismerniük, hogy Tajvan Kína része, ez a magas szintű párbeszéd előfeltétele. Csu Pang-cao szóvivő kijelentése lényegében a javaslat elutasításával ér fel. Egyébként Tajvan is csak egyenlő félként hajlandó tárgyalni Pekinggel, nem pedig úgy, ahogyan a kínai kommunista vezetők elképzelik, vagyis mint egy tartomány vezetői az országos állami vezetőkkel.