Két héten belül sztrádaépítés?

Magyar Hírlap
2000.07.04. 11:27
Várhatóan pénteken írják alá az M3-as autópálya Füzesabonytól Polgárig terjedő szakaszának kivitelezői szerződését, azaz két héten belül megkezdődhetnek a kivitelezési munkák. Miután véget értek az autópálya-építéssel kapcsolatos ártárgyalások és mind a megrendelő, mind a kivitelezésre felkért cégek megegyeztek az árban. A Vegyépszer Rt. és a Betonút Szolgáltató Rt. végül, ha átlagárat veszünk kilométerenként - áfa nélkül - nem ment 1 milliárd forint alá. A Nemzeti Autópálya Rt. a kormányhatározatban foglaltaknak megfelelően a korábbi beruházásoknál öt százalékkal akarta olcsóbban felépíteni a sztrádát. Ám legutóbb, a parlamenti autópálya vitanapon köröztetett titkos kormányanyagból sem derült ki pontosan, hogy mihez képest irányadó ez az öt százalék, melyik korábbi autópályaárat vették figyelembe. Az említett kormányanyagban közölt táblázatban ugyanis rendre összekeverték az autóutak és autópályák költségeit, sőt, idesorolták a koncessziós - tehát nem verseny alapján épült - pályák költségeit is. Szakértők szerint áfásan 1,2-1,3 milliárd forint közötti a reális ár egy kilométernyi sztráda építésére.