Előzetesben az ámokfutó
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság B. Zsoltot, a fővárosban kedden éjszaka történt lövöldözés gyanúsítottját. Sándor Zsuzsa bíró, bírósági szóvivő tájékoztatása szerint egyelőre 30 napra rendelték el az előzetes fogva tartást. B. Zsolt keddről szerdára virradóan - rendőrségi vallomása szerint - öngyilkossági szándékkal bolyongott a fővárosban, amikor betért az Oktogon melletti McDonald's-ba. A gyorsétteremben három fiatalra viszonylag közelről három célzott lövést adott le, súlyosan megsebesítve őket. Az ámokfutó a pánikba esett tömegben kisétált az utcára, ahol két fiatalt zsebtolvajnak nézett, és - elmondása szerint - emiatt egyikükre rálőtt. A lövöldözés áldozatai közül két fiatal belehalt sérüléseibe, ketten továbbra is kórházban fekszenek. A gyanúsított kihallgatásán nem tudott magyarázattal szolgálni tettére, ám annyi tudható, hogy ámokfutása előtt összeveszett barátnőjével. Továbbra is életveszélyes állapotban van az a 17 éves budapesti fiatalember, aki kedd éjjel szenvedett súlyos sérülést az Oktogonnál történt lövöldözésben - közölte az Árpád kórház intenzív osztályának ügyeletes orvosa csütörtökön délután. A fiú hasából ugyan már eltávolították a lövedéket, de súlyos belső sérülései vannak. A Merényi Gusztáv kórházban ápolt 24 éves budakeszi fiatalember túl van az életveszélyen, állapota stabilizálódott - közölték a kórház intenzív osztályán.