Lakáshitel-támogatás: a konstrukciók
További Belföld cikkek
- Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik
- A Honvédelmi Minisztérium szerint Ruszin-Szendi Romulusz sértettségből állt be a Tisza Pártba
- Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől
- „Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
- Meghalt Krupp Béla, a Népszabadság egykori fotósa
A rendelet nyomán alapvetően kétféle új hitel áll majd az egyéni igénylők rendelkezésére. Az egyik, amely az úgynevezett "általános kamattámogatás" hatálya alá esik, körülbelül 14 százalékosra mérsékli az eddigi, 20% körüli kamatokat. A pontos értékek és feltételek a bankok és az állam által létrehozott Földhitel- és Jelzálogbank Rt. (FHB) között zajló tárgyalásokon dőlnek el, a legnagyobb igényelhető összeg 30 millió forint lesz. Az FHB biztosítja majd a kedvezményt, a bankok tulajdonképpen csak ügynökei lesznek a Jelzálogbanknak, vagy konzorciális formában (közösen) nyújtják a hitelt. A tárgyalások folyamatosan zajlanak, a CIB Bank pénteken jelentette be, hogy elsőként írta alá az együttműködési szerződést az FHB-val. Konkrét számok még nem ismeretesek, a CIB-nél márciusban lesz elérhető az új konstrukció. Zádori János az FHB Rt. sajtófönöke elmondta, hogy 31-én (hétfőn) reggel a Konzumbankkal is megkötötték a megállapodást, de ott is szükség lesz még néhány hét felkészülési időre. A Postabank úgy nyilatkozott, hogy egy-két héten belül minden, még hátralévő kérdést tisztáznak az FHB-val. Érdeklődésünkre tulajdonképpen minden nagyobb bank úgy felelt, hogy a tanulmányozás, tárgyalás stádiumában vannak.
A másik hitel feltételei szigorúbbak, ezt fiatal házasok vagy például háromgyerekesek vehetik igénybe, maximális összege is kisebb, 8 millió forint. Ezzel kapcsolatban már az OTP és a Postabank is konkrét hitelkonstrukciókat hozott nyilvánosságra. (Lásd: táblázatok.). A Postabank a folyósítást július 15-től kezdi, a kamat 6,75 százalék, a kezelési költség 1%, de minimum 5000 Ft, maximum 80.000 Ft. Az OTP 7 százalékos kamat mellett döntött, kezelési költségként ők is 1 százalékot, minimum 5000, maximum 60.000 Ft állapítottak meg. A Postabank hiteligénylésének feltételei: vagy 35 év alatti életkor (mindkét félnek), vagy minimum 3 gyermeket eltartó vagy a harmadikat három éven belül vállaló házaspár (előző esetben egyedül élő személy is). Továbbá egy éves folyamatos munkaviszony és a 3 havi átlagos nettó jövedelemnek 33.200 Ft felett kell lennie. A havi törlesztő részlet maximuma havi nettó 90.000 forint (családi) jövedelemig 33%, 90-150 ezer között 40%, havi 150 ezer felett 50% lehet. Összehasonlításképpen: a Postabank 10 éves futamidejű, 5 milliós kölcsönének havi törlesztő részlete 49.394 Ft, ugyanez az OTP-nél 62.480 Ft. 30 évre a Postabank 5 milliót 33.767 forintos, az OTP 37.760 forintos törlesztéssel ad.(Részletesen lásd a táblázatokat!)
A FHB-val szerződő bankoknál mind a két hitelfajtánál az ingatlan értékének 60 százaléka lehet fedezet, ám az ár megállapításánál az azonnali értékesítés során elérhető értéket veszik figyelembe. Ingatlanszakértők szerint ez a piaci érték fele. (Az OTP Bank az ingatlan értékének 70 százalékáig nyújt hitelt.)
A Postabank konstrukciójának havi törlesztőrészletei: | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
* a lakáscélú megtakarítással rendelkezők (Ifjúsági Betét, Új Otthon betét) részére nyújtható külön kölcsön esetén |
Az OTP konstrukciójának havi törlesztőrészletei: | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|