Horn: 'Elcseszett' a román-magyar egyezmény

2002.01.06. 18:48
Horn Gyula korábbi miniszterelnök álláspontja szerint nem lenne értelme a román-magyar megállapodással kapcsolatban rendkívüli parlamenti ülés összehívásának, mert ebben a helyzetben csak a kormány tudna tenni "ha módosítaná ezt az elcseszett, két bal kézzel összehozott egyezményt". A szocialisták álláspontja szerint a kormány elárulta a határon túli magyarokat.
Az egykori kormányfő az MSZP Budapesten tartott vasárnapi sajtótájékoztatón reményét fejezte ki, hogy Bukarestben a megállapodás miatt nem vizsgálják felül az erdélyi fejlesztési programot, és a magyar kormány nem próbál átvenni olyan feladatokat, amelyeket nem tud biztosítani. A hozzá nem értés és az arrogancia frigyre lépett, gyermekük egy torzszülött lett - közölte. Horn Gyula úgy látja, a megállapodás hosszú távon feszültségforrást kódol Románia és Magyarország viszonyába. A politikus úgy fogalmazott, természetes dolog, hogy az ellenzék a kampányban beszél erről a megállapodásról, és kampánytéma ez a kormánynál is.

Medgyessy: Orbán nem tudja mit beszél

Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban megkötött román-magyar egyetértési nyilatkozat végrehajtásának felfüggesztését szorgalmazta. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: kormányra kerülésük esetén újra tárgyalják a megállapodást és megoldják a problémákat. Medgyessy Péter döbbenetesnek tartja, hogy a román-magyar egyetértési nyilatkozat felülírja a kedvezménytörvényt, véleménye szerint a törvénybe kellene olyan végrehajtási elemeket tenni, amelyek a megvalósítást segítik.

Szavai szerint az Orbán-Nastase paktum megkötésekor már megfogalmazott súlyos aggályai jogosnak bizonyultak, és beigazolódott, hogy a paktum rossz. Az ellenzéki politikus kijelentette, hogy a miniszterelnök nem tudja, mit beszél, mert először azt mondta, a megállapodás jó a határon túli magyaroknak, majd később azt állította, a románok számára is jó megoldás született.

Kovács: A törvény megalkotását szemfényvesztés és hazugság kísérte

Medgyessy szerint azóta kiderült, hogy sem a határon túli magyaroknak, sem a románoknak nem jó a megállapodás. A paktum hátrányos helyzetbe hozza a magyar munkavállalókat - szögezte le -, hiszen nem biztos, hogy néhány százezer embernek emiatt lesz megfelelő munkája. Medgyessy Péter úgy látja: a román-magyar megállapodáshoz hasonló igényeket támaszthat ezentúl bármelyik szomszédos állam, és a paktum ráadásul szembeállítja az erdélyi magyarokat az itteniekkel.

Kovács László pártelnök szomorúnak nevezte, hogy a kormány a román-magyar egyetértési nyilatkozat kapcsán a határon túli magyarokat is mozgósítja - többek között a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának vezetőit, illetve vajdasági magyar politikusokat - holott a megállapodás miatt kialakult problémák csak a két ország munkavállalóit érintik. Megítélése szerint a kedvezménytörvény megalkotását szemfényvesztés, hazugságok és diplomáciai baklövések sorozata kísérte végig, amelynek kezdetén a kormány megvalósíthatatlan ígéreteket tett, kettős állampolgárságot, valamint teljes körű, ingyenes orvosi ellátást ígért.

"A kormány szembekerült az Európai Unióval"

A kormány - állította az MSZP elnöke - szembekerült az Európai Unióval és egyéb nemzetközi szervezetekkel, így már csak rossz megoldások közül választhatott, ezért kötött legnagyobb kritikusával, a román állammal megállapodást, amelyet később kommunikációs trükkel akart elfogadtatni. Arra hivatkozott - említette példaként Kovács László -, hogy a parlamenti pártok előzetesen jóváhagyták az egyezség szövegét, és többször kijelentette azt is, hogy a megállapodás nem veszélyezteti a magyar munkaerőpiac helyzetét.

Pokorni: Az MSZP ellentétet szít a magyar munkavállalók és a határon túli magyarok között

A Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke szerint évtizedekkel ezelőtti emlékeket idéz, hogy a határon túli magyar szervezeteket érintő kérdésekben ezek legitim vezetőinek véleményét figyelmen kívül hagyva nyilatkoznak magyarországi politikai tényezők. A határon túli magyar szervezetek vezetőinek nyilatkozataival szemben az MSZP sajnálatos módon ellentéteket igyekszik szítani a magyarországi munkavállalók és a határon túli magyarok között - fogalmazott. Pokorni Zoltán megítélése szerint az utóbbi hetekben minden felelősen gondolkodó ember számára nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar munkaerőpiac továbbra is kellően szabályozva van, csakúgy mint a külföldiek magyarországi munkavállalása.

Üres riogatásoknak bizonyultak azok a rémisztgetések, amelyeket az MSZP két hét után ismét megfogalmazott - jelentette ki. Pokorni Zoltán javasolja a szocialista párt vezetőinek: vegyék a fáradságot és ismerjék meg az ügyben a határon túli magyarok álláspontját is.

Pokorni Zoltán elmondta: a magyar, illetve a román miniszterelnök által a státustörvény kapcsán elfogadott egyetértési nyilatkozat felfüggesztése egyet jelentene a kedvezménytörvény Romániában való felfüggesztésével. Ez feszültségekkel teli állapotokat alakítana ki, ami a romániai magyarellenes erők érdekeit szolgálná - szögezte le.