Megkezdte munkáját hétfőn a kínai parlament idei ülésszaka, amelyen mintegy 3 ezer képviselő vesz részt. Az idei tanácskozás mottója: a harmonikus, az egyenlőtlenségektől mentesebb társadalom felépítése.
A pekingi Népek Palotájában a nemzeti himnusz elhangzása után Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kormányfő üdvözölte a küldötteket, majd a tavalyi esztendő értékelése után kijelölte az idei év célkitűzéseit.
Az ülésszak a tervek szerint március 16-ig tart. Várhatóan több törvénytervezetet elfogadnak. Közülük a leginkább várt törvények egyike a magántulajdont szabályozza majd, míg egy másik bizonyos pénzügyi kiváltságokat fog biztosítani a külföldi társaságoknak.
A fogyasztóvédelemmel foglalkozó eseti bizottság feladata lesz többek között a törvényi szabályozás áttekintése. A bizottság emellett fórumot teremt civil és hatósági véleményeknek, és a testület javaslatokat fogalmazhat meg az állampolgárok tájékoztatásának elősegítésére.
(MTI)
Megkezdte munkáját hétfőn a kínai parlament idei ülésszaka, amelyen mintegy 3 ezer képviselő vesz részt. Az idei tanácskozás mottója: a harmonikus, az egyenlőtlenségektől mentesebb társadalom felépítése.
A pekingi Népek Palotájában a nemzeti himnusz elhangzása után Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kormányfő üdvözölte a küldötteket, majd a tavalyi esztendő értékelése után kijelölte az idei év célkitűzéseit.
Az ülésszak a tervek szerint március 16-ig tart. Várhatóan több törvénytervezetet elfogadnak. Közülük a leginkább várt törvények egyike a magántulajdont szabályozza majd, míg egy másik bizonyos pénzügyi kiváltságokat fog biztosítani a külföldi társaságoknak.
A vasúti mellékvonalak bezárása ellen tiltakozott Kóka János gazdasági miniszterhez címzett interpellációjában Fónagy János. Fónagy szerint a ráfizetéssel működő, helyenként tíznél kevesebb utas által használt szárnyvonalak bezárásával értékes munkahelyek szűntek meg, egyben szűkültek a közösségi közlekedés lehetőségeit, egyben nehezítették a vidékiek történelmileg is hátrányos helyzetét.
Kóka válaszában nagyrabecsüléséről biztosította Fónagyot, majd közölte, hogy a mellékvonalakat már a Fidesz kormányzása alatt be kellett volna zárni, majd egy 1999-es kormányrendeletet idézett, ami 1000 kilométernyi szárnyvonal felszámolását kezdeményezte. Példaként felhozta azt is, hogy a rendszerváltás óta családonként hatszázezer forintba került a veszteséges MÁV fenntartása. Fónagy ojrópaunyózott és nem fogadta el a választ, a parlament igen.