Karcsi, megnyomorítalak, sőt a számat is kinyitom!
A rendőrség Szász Károlynak, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének kérésére megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket, közölte Bodnár Zsolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozó főosztályának vezetője hétfőn. Bodnár Zsolt elmondta, a BRFK-hoz mint az ügyben illetékes szervhez hivatalosan is megérkezett a feljelentés. A főosztályvezető az ügy részleteiről a nyomozás érdekében nem kívánt nyilatkozni, azt azonban elmondta, hogy a kézzel írott levelet még vizsgálják, a grafológus szakemberek mindenekelőtt a fenyegető személyiségrajzát igyekeznek megrajzolni.
Az ezredes közölte, egyelőre a tisztázandó kérdések közé tartozik az is, hogy a levél postai úton érkezett-e Szász Károly munkahelyére. A fenyegető sorokat ugyanis egy, a PSZÁF tevékenységét bemutató nyomtatvány hátoldalára írták, és bélyeg nélküli borítékban került a hivatalba érkezett levelek közé. Bodnár Zsolt arra is felhívta a figyelmet, egyelőre nincs adat arra, hogy a fenyegetés összefüggésben lenne a PSZÁF elnöke körüli korábbi eseményekkel.
A rendőrség emellett azt is vizsgálja, hogy milyen viszonyban vannak egymással a K&H Equities látóterébe került off-shore cégek. Speciális, külön e feladat elvégzésére készített számítógépes programok segítségével térképezik fel a cégek és tulajdonosi körük, illetve ügyvezetőik közti esetleges összefonódásokat, írja a napilap. Ezek segítségével az eltünt milliárdok útját is nyomon követhetnék.