A Fidesz nyúlra vadászott, de vakondot talált

2005.06.06. 17:24
A szocialisták közötti megosztottságot próbálta leleplezni a Fidesz azzal, hogy távol maradt a köztársaságielnök-választástól. Ehelyett arra kellett ráébredniük, hogy három jobboldali képviselő is titokban Szili Katalint támogatja. A következő fordulókban ellenőrzött szavazással akarják garantálni a 169 fideszes szavazatot.

"Nyilván sokan meglepődtek azon, hogy a Fidesz-frakció nem vett részt a szavazáson, ennek azonban csak egy célja volt, hogy kiugrasszuk a nyulat a bokorból, nyulak helyett azonban vakondokat találtunk" - jelentette ki a köztársaságielnök-választás első fordulóját követő sajtótájékoztatóján Áder János, a Fidesz frakcióvezetője. Felidézte, hogy a Fidesz nélküli szavazáson 183 támogató szavazatot kapott Szili Katalin, viszont csak 178 szocialista képviselő van, és az előzetes nyilatkozatok alapján így három vakond is volt a szavazók között, hiszen csupán Mécs Imre és Balogh Gyula jelezte a szocialistákon kívül, hogy Szilit támogatja.

Áder szerint vagy az MDF, vagy a Nemzeti Fórum képviselői között kell keresni a három hiányzó szavazatot. Az Index kérdésére Orbán Viktor volt miniszterelnök nem kívánta kommentálni az államfőválasztás eseményeit.

Nem tudták, hogy nem szavaznak

Áder megemlítette, hogy összesen négy fideszes képviselő vette fel szavazólapját, Hende Csaba, Németh Zsolt, Tölgyessy Péter valamint Vincze László. Áder szerint Hende és Tölgyesy Sólyom Lászlóra voksolt - a képviselők megmutatták szavazólapjukat a fideszes jegyzőnek. Németh és Vincze nem adta le szavazólapját. A szavazólapokat felvevő képviselők későn értesültek arról, hogy a Fidesz az első fordulóban nem szavaz.

Áder elmondta, hogy hétfői akciójukat nem egyeztették előre Sólyom Lászlóval. Az Index értesülései szerint Orbán Viktor a szavazás előtt ugyan felhívta Sólyomot, de csak annyit mondott, hogy egy meglepő lépést tesznek. A volt alkotmánybíró jelöléséről szóló íveket azonban még ma leadják a házelnökségnek, hogy Sólyom így a holnapi, második választási fordulóban is jelölt lehessen.

Az MDF Sólyomot támogatta

A második fordulóban Áder garantálja, hogy mind a 169 fideszes képviselő Sólyom Lászlót fogja támogatni. Arról azonban nem kívánt beszélni, mi módon tudja garantálni az egyhangú támogatást. Fölszólította a magukat jobboldalinak valló képviselőket, hogy mind a második, mind a harmadik fordulóban az ellenzék jelöltjét támogassák.

Ezt kérte a Fidesztől Dávid Ibolya, az MDF elnöke is. "Ne hozzák kellemetlen helyzetbe és ne hagyják cserben Sólyom Lászlót" - mondta Dávid hétfői sajtótájékoztatóján. "Áder János úgy viselkedik, mint a gyáva tábornok, aki elfut a csata elől, és otthonról szidja a Sólyom Lászlóért harcoló katonákat" - jellemezte a Fidesz taktikáját Dávid. Állítása szerint pártja képviselői egységesen szavazták meg Sólyom Lászlót. "Visszautasítok minden olyan kérdést, amely megkérdőjelezi azt a szavahihetőséget, amely egyértelműsítette, hogy a Magyar Demokrata Fórum Sólyom Lászlót támogatja és jelölte" - jelentette ki.

Garantált támogatás

Az Index értesülései szerint az elnökválasztás második és harmadik körében a Fidesz szavazó képviselői közül az egyéni választókerületek képviselőinek és a megyei listáról bejutottaknak megyei elnöküknek kell bemutatniuk szavazólapjukat a szavazat leadása előtt, az országos listáról bejutottak szavazatait a frakció vezetése ellenőrzi. A Fidesz a szavazást követő frakcióülésén több képviselő maga kérte, hogy szavazatát a leadás előtt bemutathassa.

Az egyöntetű támogatásra szüksége is van Sólyom Lászlónak, mert a pillanatnyi parlamenti matematika alapján Szili Katalinnak már csak egyetlen szavazatra van szüksége ahhoz, hogy a választás harmadik körében elnyerje a köztársasági elnökséget. Amennyiben ugyanis az SZDSZ ígéretéhez híven távolmarad, Mécs Imre pedig ígéretéhez híven Szilire szavaz, az MSZP jelöltjének összesen 184 szavazatra lesz szüksége a szabad demokraták távolmaradásával 367 fősre csökkenő parlamentben.