Ellentmondó jelentések
A lap információi szerint a vizsgálat eddigi megállapításai több ponton ellentétesek annak a jelentésnek a tartalmával, amelyet a BRFK vezetői írtak feletteseiknek, köztük a miniszternek. A Népszabadság azt írja: az indokoltnál lényegesen kisebb erővel jelent meg a rendőrség a Vörösmarty téren, noha az ellentüntetők jó előre jelezték, hogy megkívánják zavarni a kendernapot, és át fognak szivárogni a másik térfélre.
A lap szerint a rendőrség nem készült fel kellően a súlyának és az előre bejelentett létszámnak megfelelő erőkkel és taktikával a rendfenntartásra. Egyebek között ezzel magyarázható, hogy a rendőrség csak késve, és akkor is bizonytalanul avatkozott be, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy az elszabadult indulatok miatt az események irányítása végérvényesen kicsúszott a szervezők kezéből.
Bírálják a BRFK-t a felelősség hárításáért
A napilap emlékeztet rá, hogy hiába volt a Vörösmarty téren kordon az ellenérdekű felek elválasztására azon csak az nem ment át, aki nem akart. A Népszabadság által megkérdezett szakértők szerint a demonstratív rendőri jelenlét az ellenérdekű tüntetők közé beszivárgókat is visszatartotta volna a rendzavarástól. Rendőrségi berkekben bírálják a BRFK-t azért is, hogy saját munkatársai esetleges felelősségének alaposabb vizsgálata nélkül, a demonstrációk szervezőire hárították a felelősséget a történtekért.