Óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon Kerék Csaba
A bíróság a döntést azzal indokolta, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában - amikor tisztázni kell a gyanúsított szerepét a bűncselekmények elkövetésével kapcsolatban - a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel a gyanúsított megjelenése továbbra is csak az előzetes letartóztatás mellett biztosítható. A gyanúsított védője a végzés ellen fellebbezett, így az nem jogerős.
Mint arról az Index is beszámolt, Kerék Csabát, a Britton cégcsoport magyarországi vezetőjét - akire terhelő vallomást tett a több milliárd forintos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila - múlt hét csütörtökön fogták el a román határnál fekvő Ártándon. Az ügyészség még aznap bejelentette: gyanúsítottként hallgatják ki a brókerbotrányba keveredett üzletembert. Június 11-én, pénteken, a bíróság rendelkezett a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezéséről.
Védője, Nehéz-Posony István még pénteken az MTI-nek elmondta: "Kerék Csaba tagadja, hogy bármiben is jogszabályt sértett volna, ő azt mondja, hogy teljesen szabályszerű ügyletek voltak, az pedig képtelenség, hogy ő a Kulcsár Attila helyett okiratokat állított volna ki a K&H Equitiesnél, pedig ezzel is gyanúsítják".
Arra a kérdésre, hogy a csütörtök hajnali elfogáshoz köze lehetett-e Kulcsár vallomása, Nehéz-Posony István azt válaszolta: "bizonyos összefüggés van a dolgok között, én azt nem mondhatom, hogy kizárólag a Kulcsár-féle vallomás lenne az oka, bizonyára vannak lehallgatási jegyzőkönyvek, egyéb okiratok, de ezekről csak úgy tudok, hogy a bíró említette (...) a tárgyaláson".