Kerék Csaba nem emlékszik, és Kulcsárra mutogat

2006.05.05. 15:06
Kerék Csaba vagyona saját bevallása szerint nem haladja meg a negyvenmillió forintot, de a brókerbotrány pénteki tárgyalásán nem emlékezett arra, hogy Kulcsár Attila visszafizetett-e neki 50 millió forintot vagy sem.

Nagy meglepetést nem, legfeljebb meghökkenést okozott Kerék Csaba, a Britton Kft. ügyvezető igazgatója, amikor Kulcsár Attila és 21 társa ügyében meghallgatták a Fővárosi Bíróságon. A K&H-ügy, vagyis a brókerbotrány során Kerék meghallgatása már csütörtökön megkezdődött, de a Britton ügyvezetője érdemben csak pénteken nyilatkozott.

A másodrendű vádlott, Kerék Csaba a meghallgatáson végig hangsúlyozta, hogy nem követett el bűncselekményt, minden tranzakciót szabályosan hajtott végre, és nem érti, miért kell bíróság elé állnia.

Mi lett 360 millióval?

Kerék néhány alkalommal kijött a sodrából a meghallgatáson, és visszakérdezett az őt faggató ügyésznek, Zaránd Viktornak. Kerék szerint nem volt igaz, amit a kérdező állított, vagyis ő nem vett fel 280, illetve nem utalt át további 80 millió forint hozamot a K&H-tól, illetve annak brókercégétől.

Ez a pénz, amit ő felvett, nem feltétlenül befektetés hozama volt, hanem kölcsönüzletek részét képező összegek is lehettek, mondta. (Kerék szerint neki valójában 40-45 milliós saját befektetése volt, és ennek a dupláját vette ki hozamként. A többi pénzt - ez szerinte nem több száz millió volt, hanem csak 40-50-60 millió - más ügyletek miatt vette ki a saját számlájáról.)

Kerék mégiscsak befizetett 10 milliót

Kerék szerint a nyomozásban egyébként is az ügyészség a K&H Bank kimutatásának hitt, és azt állította a vádhatóság sokáig, hogy ő soha nem is fizetett be 10 millió forintot a bank brókercégének, és úgy vett fel hozamot, hogy nem is volt befektetése.

Kerék ezzel szemben elmondta, hogy igenis befizette ezt az eredeti összeget, és ha a bank nem is találta meg az erről szóló kimutatást, ő viszont mellékelte a bizonylatot, így végül is a bíróság elé kerülő vádiratban már nem szerepelt ellene az a kitétel, hogy nem létező befektetés után vett fel hozamokat.

Némi zavar

Ehhez képest Kerék zavarba jött akkor, amikor az ügyészek arról kérdezték, hogy átutalt-e Kulcsár Attilának ötvenmillió forintot a privát bankszámlájáról. Kerék nem tudott határozott választ adni arra sem, hogy visszakapta-e ezt az összeget Kulcsártól.

Mindez azért érdekes, mert Kerék vagyona - csütörtöki adatismertetésekor - nem haladja meg a negyvenmillió forintot az ügyvezető bevallása szerint. Vagyis a férfi nem emlékezett arra, hogy a saját vagyonát tízmillióval meghaladó összegnek pontosan mi lett a sorsa.

Magyarázatul Kerék arról beszélt, hogy bizalmi viszonyban volt Kulcsárral, az exbankos kezelte az ő pénzét is, és joga volt mindenféle tranzakciót végrehajtani, ő pedig nem kért és nem is kapott számlainformációkat.

Kulcsár sokszor kért szívességet

Szerinte sokszor előfordult, hogy Kulcsár szívességet kért tőle: vegyen fel valaki helyett pénzt, vagy adjon vissza az exbankosnak egy-egy összeget. Kulcsár - Kerék szerint - annyira jól összeismertette egymással a K&H Bank kiemelt ügyfeleit, hogy azok egymás között is bonyolítottak kölcsönöket.

Kerék egy másik alkalommal is elvesztette kiegyensúlyozottságát., és megvádolta Kulcsár Attilát, hogy sikkasztott a pénzekből. A bíró kérdésére, hogy honnan tud erről, mikor végig azt állította, hogy nem tud a Britton Kft.-ben felhasznált pénzek eredetéről, Kerék elmondta, hogy a mostani eljárásban derült ki számára a helyzet, aztán viszont gyorsan visszavonta ezt a kijelentését.

Mihez nem volt köze Keréknek?

Mindez szintén azért érdekes, mert Kerék szerint ő csak a Britton Kft. - amely Magyarországon működött - tevékenységéért volt felelős, és akkor sem a pénzügyi részletekkel, átutalásokkal foglalkozott, mert azokkal Mészáros János, ügyvezető társa törődött.

A Britton LLC-hez viszont - amely off-shore-cég - Keréknek nincs semmi köze, az szerinte Kulcsár Attila cége volt. Az ügyész és a bíró közbevetéseire elismerte, hogy bizonyos képviseleti joggal rendelkezett a Britton LLC-nél is, de ezeket a jogokat szerinte ő érdemben nem gyakorolta.

Nincs tudomása a pénzek eredetéről

Kerék újra és újra hangsúlyozta, hogy nincs tudomása azoknak a pénzeknek az eredetéről, amelyeket Kulcsár Attila bocsátott a rendelkezésére. Nem tudott arról sem, hogy törvénytelenül szerezte-e azokat Kulcsár. Erről még a baráti jellegű, illetve családi vacsorákon sem beszéltek.

Kerék szerint nem ő tervelte ki azt, hogy a K&H kiemelt ügyfeleinek, illetve más ügyfeleknek a pénzét forgassák meg külföldi befektetések révén. Ő szerinte csak egy étlapot tárt Kulcsár elé, hogy válasszon: milyen beruházásokat akar megvalósítani. Ha volt rá Kulcsárnak pénze, és kivitelezhető volt az ötlet, akkor végrehajtották a részletesen kidolgozott üzleti terveket.

A Britton Kft.-nél nem talált az ügyészség sem szabálytalanságot

Ennek kapcsán az ügyészség képviselője elmondta, hogy a könyvvizsgálók a Britton Kft.-nél nem is találtak semmiféle szabálytalanságot, többszöri ellenőrzés során sem.

Kerék, aki állítólag csak ezért a cégért volt felelős, megnyugvással nyugtázta ezt a kijelentést, és elmondta: szerinte őt nagy nyilvánosság előtti rágalmazással keverték bele a K&H-ügybe. Szerinte Kulcsár Attilának több oka is lehetett arra hogy rá valljon. Egyrészt, ha talál magánál is súlyosabb bűncselekményekkel meggyanúsítható embert, akkor az ő nyilvánvaló tetteinek súlyát csökkentheti, másrészt anyagi érdeke is fűződhetett ehhez.