A magyar topmodell gyilkosa négyszer egymás után mellbe lőtte magát?
További Kihűlt nyomon cikkek
- Főhőséhez hasonlóan csak elrepült, és visszatért bolygójára A kis herceg írója
- Titkosszolgálati jelentés szerint a magyar maffia végzett az LGT egykori gitárosával
- Lehet, hogy nem is egy, hanem több fojtogató tartotta rémületben a bostoni nőket?
- Nem találták az elkövetőt, pedig részletes személyleírást adott a pécsi taxisgyilkosság áldozata
Lantos Piroska 1955. február 7-én született Szentesen. Azért éppen ott, mert apja, aki hivatásos katonatiszt volt, születésekor ebben a csongrádi városban teljesített szolgálatot. A család sokat költözködött. Zalaegerszegen járt iskolába. 14 évesen már a helyi ruhagyár konfekciótermékeit mutatta be manökenként.
Érettségi után, 1973-ban Budapestre költözött. Hamar kiderült a csinos, magas lányról, hogy imádja a kamera, sorra jelentek meg róla a divatfotók. A szakemberek szerint minden ruha jól állt neki. Senki sem csodálkozott azon, hogy a korszak emblematikus divatlapja, az Ez a divat címlapjára került. A különleges szépségű lányról a leghíresebb divatfotósok – Módos Gábor, Lengyel Miklós és Fábri Péter – készítettek felvételeket.
Féltékeny férfiakkal, barátnők nélkül
Valósággal körberajongták a férfiak. Nem volt még 20 esztendős, amikor feleségül ment egy építészmérnökhöz. „Piroska panaszkodott, hogy a férje féltékeny a karrierjére”, mesélte egy nő, aki egy sétahajón rendezett divatbemutatón ismerkedett meg a topmodellel.
Azt mondta, hogy nagy karriert szeretne csinálni, az ország legelső manökenje akar lenni, de a férje nem engedi szeme elől egy pillanatra sem. Többen diszkózni akartunk menni a hajó után, de a férj ott állt a kikötőben, és gyorsan elvitte.
Két évvel később el is váltak. Állítólag az utolsó csepp a pohárban egy hatalmas veszekedés volt, amelynek végén a férj felpofozta Piroskát, aki akkor megfogadta, hogy soha többé az életben így nem bánhatnak vele. A következő szerelme Kamarás András, egy 40 éves grafikus volt, aki még az első férjénél is féltékenyebb természetű volt.
Piroska életét ez a kettősség jellemezte: míg modellként sikert sikerre halmozott, a magánélete szörnyen alakult. Gyermekkorában a sok költözés miatt nemigen voltak barátnői, később pedig a párválasztásban járt pórul: olyan férfiakkal jött össze, akik féltékenységükkel mérgezték meg a kapcsolatukat. Ha viszont jól alakultak a dolgok, akkor meg a sors szólt közbe. Ez történt a hozzá hasonlóan sudár termetű Perényi Fruzsina esetében is, akivel nemcsak kollégák, hanem barátnők is lettek. Az idill azonban nem tartott sokáig. Fruzsina egy divatbemutató főpróbájára igyekezett Kecskemétről Pestre, amikor lestoppolt egy német rendszámú gépkocsit, amelynek sofőrje imponálni akart a lánynak, ezért a gázba taposott. A száguldás tragédiával végződött: az autó egy lezárt sorompót megkerülve egy gyorsvonattal ütközött...
Bonyolult szerelmi élet
Piroskát egyre inkább foglalkoztatni kezdte a nemzetközi karrier lehetősége. Elhatározásában segítette, hogy 1976-ban, a jugoszláv Hvarban megrendezett 4. Nemzetközi Divatfesztiválon hetvenhét külföldi manöken közül, második helyezettként Miss Maneken címet ért el. Piroskát az útlevélen kívül az anyagiak is mozgatták: míg itthon bemutatónként 450 forintot kapott, New Yorkban később egyetlen fellépésért 2500 dollárt.
A külföldi karrierhez egy külföldi férj kellett.
Másodszor, Párizsban, egy anyagi gondokkal küszködő franciához, Eric Poulet-hoz ment feleségül, és nevét Sarah de Lantosra változtatta. Ez a házasság sem tartott azonban sokáig, és újra összejött volt párjával, Kamarás Andrással, aki Párizsba is követte.
És hogy még bonyolultabb legyen Piroska szerelmi élete, 1978-ban megismerkedett a nála több mint 30 évvel idősebb Szenti György fotóssal.
Pataki Ági így emlékezett vissza egykori pályatársára:
Húszévesen férjhez ment, majd elvált, és összeköltözött Kamarás András grafikus-fotóssal – aki engem is fotózott néhányszor. Ezután hozzáment egy francia férfihez, csak azért, hogy Párizsban dolgozhasson, de tőle is elvált, és visszament Kamaráshoz. Közben még itthon szeretője lett egy idős fotósnak, Szenti Györgynek, aki 1956-ban emigrált az Egyesül Államokba. Én is ismertem Szentit, nem tiszta szerelem volt, hanem egyértelműen érdekvezérelt. Piroska Amerikába akart menni, és végül követte is Szentit New Yorkba. Csakhogy addigra Szenti már tönkrement, mert annyit rohangászott ide Piroska után. A férfi nem bírta elviselni, hogy Piroska él és virul, kézről kézre adják a fotósok.
Három holttest az apartmanban
1984 szilveszterét a New York-i Soho egyik éttermében ünnepelte Piroska és barátnője, a 37 éves Gramiss Ágnes, aki nem sokkal korábban érkezett Párizsból. Az ünneplés Szenti Tudor City-beli apartmanjában folytatódott. Itt történt a hármas gyilkosság.
A három holttestet Szenti egyik barátja, Stern László fedezte fel 1985. január 3-án reggel kilenc órakor.
Ma sem tudni pontosan, mi történt Szenti lakásában.
A rendőrség feltételezése szerint Lantos Piroska bekapcsolta a tévét, Gramiss Ágnes rágyújtott egy Gauloise-ra. Egy divatlapot forgatott, amikor Szenti a kanapéhoz lépett, kezében egy 32-es kaliberű pisztollyal, amelyet az éppen pezsgőt kortyoló Piroska mellének szegezett, és két golyót eresztett belé. A pohár a levegőbe repült, és a nő az asztalra esett. Gramiss rémülten felugrott, és a magazint mintegy pajzsként tartotta maga elé. Szenti újból és újból meghúzta a ravaszt. Gramisst három találat érte, Lantos mellé borult az asztalra. Szenti ekkor a konyhaszekrényből újabb golyókat vett elő és újra töltött. Kilazította a nyakkendőjét, kinyitotta az ingét, és a mellére szorította a pisztolyt. Négyszer lőtt, az utolsó kettő a tüdejét lyukasztotta át.
Az ügyben egy sztárdetektív, bizonyos Augustine Papay Jr., azaz Pápay Gusztáv is nyomozott, aki egy hónapi kutakodás után megállapította, hogy a két nőt Szenti ölte meg, aki ezután öngyilkos lett. A bűntett oka: féltékenység.
Fegyvertöltés öngyilkosság közben?
A boncolási jegyzőkönyv szerint nem egyszerre ölték meg a két lányt; előbb az egyikkel végeztek, majd a másikkal, és utoljára a fotográfussal. A két nőre két-két lövést adtak le, a fotósra négyet. Egy másik verzió szerint Piroskával kettő, míg barátnőjével, Gramiss Ágnessel három lövés végzett, majd a férfi újratöltötte a fegyvert, és újabb három lövéssel a saját életének is véget vetett. Nos, ha Szenti György volt a tettes, akkor ő egy hihetetlen hidegvérű gyilkos, ugyanis a 32-es kaliberű revolver tárába hét töltény fér. Így akár négy, akár öt lövést adott le a két lányra, amikor saját magára – egészen pontosan: a saját mellébe – lőtt három vagy négy golyót, előtte vagy még az öngyilkosság közben meg is töltötte a fegyvert...
Nem véletlenül jegyezte meg Ungvári Tamás 1985-ben kelt, a Rekviem egy manekenért című írásában, hogy az újratöltéshez lelkierő kellett.
Mint ahogy különleges fizikai állóképesség: halálos sebtől vérezve újabb három halálos sebet ejteni önmagunk testén. Képes lehet erre egy hatvan fölött járó férfi? Valószínűtlen.
A helyzetet bonyolítja, hogy Piroskát a magyar állambiztonság mellett a francia titkosszolgálat is figyelte, sőt kémkedésért kétszer le is tartóztatták. A gyilkosság után második férje, Eric Poulet azt vallotta a rendőrségnek, hogy Lantos és Kamarás kémkedtek a magyar kormánynak. Szerinte a kémkedéssel gyanúsított grafikus ölte meg mind a három embert. A volt élettárs viszont a francia férjre tett terhelő vallomást.
Emellett volt olyan feltételezés is, hogy Szentit a maffiaadósságai miatt tették el láb alól, és a bérgyilkos nem akart tanúkat. Mindenesetre tény, hogy a fotográfusnak a halála után mindössze 250 dollárja maradt a bankban.
„Az örökké rövid története”
Lantos Piroska tragikus sorsa nemcsak Ungvári Tamást ihlette meg. Panni regénye címmel 2013-ban Szalóczy Péter könyve jelent meg a manökenről, majd öt évvel később jött Vass Virág Az örökké rövid története című regénye. Sas Tamás filmrendező a rendszerváltozás előtt tervezett filmet készíteni a manöken életéről, amelyben szerette volna bemutatni a szocialista valóságot, vagyis azt a nyugati civilizáció miatti kisebbségi komplexust, amellyel az itt élők akkor küzdöttek. Szerinte az országot elhagyó manökenben is ezek az érzések domináltak, és azért ment el innen, mert nagyravágyó volt, és szűk volt neki a tér. De ott rá kellett jönnie, hogy amit innen csodált, az is hétköznapi lét, küzdelem és kínlódás.
Rovataink a Facebookon