Titkosszolgálati jelentés szerint a magyar maffia végzett az LGT egykori gitárosával
További Kihűlt nyomon cikkek
- Főhőséhez hasonlóan csak elrepült, és visszatért bolygójára A kis herceg írója
- A magyar topmodell gyilkosa négyszer egymás után mellbe lőtte magát?
- Lehet, hogy nem is egy, hanem több fojtogató tartotta rémületben a bostoni nőket?
- Nem találták az elkövetőt, pedig részletes személyleírást adott a pécsi taxisgyilkosság áldozata
Barta Tamás 1948. július 7-én született Budapesten egy átlagos polgári családba. Az általános iskola után, 1962-ben a Landler Jenő Villamosipari Technikum tanulója és Fenyő Miklós osztálytársa lett. Mivel a két jó barát jobbára csak az iskola mellé járt, 1964-ben mindkettőjüket kirúgták. Szülői indíttatásra Tamás a tanulmányait a Bláthy Ottó Erősáramú Ipari Technikumban folytatta. Csakhogy a műszaki tárgyak helyett inkább a muzsika érdekelte. Előbb hegedülni, majd autodidakta módon gitározni kezdett.
Istenadta zenei tehetség volt.
Előbb a Syconor zenekarban játszott, majd vendégzenészként többször is fellépett a legendás Syriusszal. 1969-től a Hungária együttesben ismét együtt zenélt Fenyővel. 1971-ben meghívták az első magyar supergroupba, a Locomotiv GT-be, amelynek első három lemezén játszott, sőt zeneszerzőként ő jegyezte például a Gyere, gyere ki a hegyoldalba és az Ő még csak tizennégy című dalokat, amelyek hatalmas slágerek lettek.
Tisztázatlan körülmények
Aztán 1974-ben nem tért haza az LGT amerikai turnéjáról. Egy rövid ideig stúdiózenészként próbálkozott Los Angelesben, de megunta, és inkább beletanult a telemarketing-üzletkötésbe. Keményen dolgozott, üzletkötői és zenészi munkája eredményeként nem voltak anyagi gondjai, mi több, medencés házat vásárolt Los Angeles Arleta nevű kerületében, a Terra Bella Streeten. Magyarországi barátai viccesen megjegyezték, hogy az Izabella utcából a Terra Bella utcába költözött.
Amerikai életéről, életviteléről számtalan mendemondát terjesztettek. Így azt híresztelték, hogy a kábítószerek rabja volt, drogkereskedéssel foglalkozott. Ebből egy szó sem volt igaz, legfeljebb kikapcsolódásként szívott el egy-egy füves cigarettát.
Mindenkit megdöbbentett a szörnyű hír, hogy 1982. február 16-án holtan találták otthonában. Máig tisztázatlan körülmények között lőtték le.
A Los Angeles-i rendőrség nem vitte túlzásba a nyomozást.
Noha Barta mellkasában két golyót találtak, mégis öngyilkosságnak könyvelték el az esetet. Annyit azért kiderítettek a nyomozók, hogy a halál 11 és fél 12 között állhatott be, az egyik szomszéd ugyanis, aki hallotta a lövéseket, éppen ebben az időszakban nézte a kedvenc tévésorozatát.
A boncolási jegyzőkönyv
Halála napján Barta kék farmert és kék pólót viselt. A 180 centi magas, 73 kilós férfi jó fizikai állapotban volt. A boncolási jegyzőkönyv szerint teljesen egészségesen halt meg, nem használt drogot, nem találtak friss szúrásokat, tűnyomokat a testén. A gyomorban és a belekben nyoma sem volt gyógyszer- vagy drogmaradványoknak. A lakásában sem bukkantak kábítószerre.
A harmincoldalas boncolási jegyzőkönyv rajzokkal, adatokkal, számokkal, nyomozók, tanúk nevével és a holttestről készült fotókkal készült.
A felvételeken jól látszik a két golyó nyoma a mellkason és az áldozat hátán. A jegyzőkönyv arról is pontos részleteket tartalmaz, hogy a két gyilkos golyó hogyan hatolt be a mellkason: a bal tüdőt érte a két lövés, ez okozta Barta halálát, és hátul, a bal lapockanál jött ki mindkettő. Valószínűleg már az első lövéstől az életét vesztette.
A Bornemissza-jelentés
Márpedig ha nem öngyilkosság történt, és erről tanúskodik a boncolási jegyzőkönyv, akkor bizony lelőtték Barta Tamást. A történet egyébként kísértetiesen hasonlít a magyar topmodell, Lantos Piroska ügyére, akit előbb lelőtt a barátja, majd a férfi – legalábbis a New York-i rendőrség szerint – négyszer egymás után mellbe lőtte magát...
Barta halálának ügyében nemrég fordulat következett be. A Belügyminisztérium III/II-5C. alosztályának egyik, pár éve nyilvánosságra került jelentése tisztább képet festhet arról, milyen körülmények vezettek a zenész halálához. Az iratra a Siess haza, vár a mama című dokumentumfilm készítői bukkantak rá, amikor anyagot gyűjtöttek az alkotásukhoz. A dokumentumban egy bizonyos Bornemissza fedőnevű ügynök és tartótisztje, Lestány Tibor rendőr hadnagy megbeszélésének leirata olvasható, amelyre bő egy héttel Barta halála után, 1982. február 24-én a Budapest Szállóban került sor. A Szigorúan titkos! és Különösen fontos! jelzésekkel ellátott jelentésben az áll, hogy Bornemissza találkozott a helyi magyar maffia vezérével, Szendrő Öcsivel, akinek emberei rá pisztolyt fogva vallatták arról, ki küldte őt. Végül elengedték, ám azt már ekkor megtapasztalta, hogy nem válogatnak a módszerekben. A jelentés így folytatódik:
Így például hazaérkezését megelőzően gyilkolták meg Barta Tamást, az LGT volt szólógitárosát. Barta disszidálását követően Szendrő egyik vállalkozásánál állt alkalmazásban, de néhány hónapja bejelentette önállósulási szándékát. Szendrőék ebbe nem egyeztek bele, s döntöttek végleg Barta sorsáról.
Vagyis a négyoldalas jelentés szerint Bartának azért kellett meghalnia, mert ki akart szállni Szendrő és társa, Simon Csaba üzletéből. A dokumentum egyben azt is sugallja, hogy a magyar Belügyminisztérium sokkal többet tudhatott a halálesetről, mint a helyi rendőrség. Az is furcsa egybeesés, hogy Bornemissza éppen Barta halálakor tartózkodott Amerikában.
Titkosszolgálati kapcsolat
Mindent összevetve: a Bornemissza-jelentés szerint Barta Tamást a Los Angeles-i magyar maffia végezte ki hidegvérűen, mert kiszállt Simon Csabáék papír-írószer bizniszéből, és önállósítani akarta magát. Korábbi belügyes anyagokból az is kiderült, hogy Simon, a papírmaffia egyik vezetője szoros kapcsolatban állt a magyar kémelhárítással. Simon emellett budapesti bűnözői csoportokkal is tartotta a kapcsolatot, ahogy arról szintén van dokumentáció, hogy 1967-ben azért hagyta el az országot, mert a magyarországi börtönbüntetés elől akart megszökni barátnőjével. Egyes források szerint ebben is segédkezett neki a hazai titkosszolgálat.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Rovataink a Facebookon