Kendermagos per növény nélkül

2006.01.31. 12:25
A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon egy évre próbára bocsátotta Felső Lászlót, a Kendermag Egyesület elnökét. Védője, Pelle Andrea felmentésért fellebbezett.
Felső László, akárcsak az egyesület alelnöke, Juhász Péter, 2005. máciusában jelentette fel önmagát, hogy saját termesztésű növényéből rekreációs céllal alkalmanként tekert egy dzsointot, és elszívta. Ő azonban nem hozott magával növényt, ezért tárgyalása szerény, kétfős médiaérdeklődés mellett zajlott.

A vádlott a tárgyaláson elmondta, nem érzi magát bűnösnek, mivel tettével nem ártott senkinek, és továbbra sem hajlandó elterelésben részt venni.

Védője, Pelle Andrea (TASZ), Juhász Péter peréhez hasonlóan az eljárás felfüggesztését, és alkotmánybírósági eljárás kezdeményezését kérte, mivel a legújabb kutatások szerint a marihuána estében a veszélyek jóval csekélyebbnek tűnnek, mint azt az Alkotmánybíróság legutóbbi vonatkozó döntésében feltételezte. Most sem talált vállalkozó kedvű bíróra. Az eljáró bírónő az indítványt elutasította, mivel szerinte az Alkotmánybíróság döntése mindenre kiterjedően egyértelműen rendezte ezt a kérdést.

Védőbeszédében az ügyvédnő sikertelenül próbálkozott azzal az érveléssel is, hogy a vádlott tette nem tekinthető bűncselekménynek, mert nem volt veszélyes a társadalomra.

A bíróság Felső Lászlót első fokon 1 évre próbára bocsátotta, pártfogót rendelt ki mellé, és 44 ezer forint költség megtérítésére kötelezte. Az ítélet indoklásában a bíró idézett az Alkotmánybíróság döntéséből, mely szerint az ilyen cselekmény a látszat ellenére azért veszélyes a társadalomra, mert csökkenti azok biztonságérzetét, akik nem fogyasztanak marihuánát.