Virágok és kokárdák
Az örökmécses környékére nem jelentettek be tüntetést, ezért a rendőrök a Honvéd utca és a Báthory utca sarkán visszafordították a virággal érkezőket, illetve igazoltatás után csak a környéken lakókat és dolgozókat engedték az örökmécses környékére. Tüntetők gyülekeznek a Kossuth téren is, a tv2 beszámolója szerint néhány tucatnyi ember virágokat és kokárdákat helyeztek el az 56-os Kossuth téri sortűz áldozatainak emlékhelyénél.
A rendőrök mintegy harminc, többségében fekete ruhába öltözött nőt szólítottak fel távozásra a Kossuth téren, akik vonakodva bár, de eleget tettek a felszólításnak. A téren kilenc óra után - az MTI jelentése szerint - már csak turisták tartózkodtak.
Biztosítják a főbb közlekedési csomópontokat
A rendőrség a Parlamentet is kordonnal biztosítja. Garamvölgyi László rendőrségi szóvivő azt nyilatkozta a Klub Rádiónak, hogy kidolgozták a főbb közlekedési csomópontok védelmi tervét. Ennek keretében a rendőrség a hidakat is biztosítja.
A csütörtöki tüntetések miatt visszavezényelték Budapestre a korábban a Balaton térségébe kihelyezett rendőri erőket, Bács-Kiskun és Pest megyéből is érkezett erősítés. Szükség esetén a Budapest-közeli megyékből további rendőri erők is rendelkezésre állnak.