Földhöz verték Kóka céges helikopterét
További Belföld cikkek
-
Terézváros 2030-ig tartó gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta
- Bokatörés miatt riasztották a hegyimentőket egy nőhöz a Remete-völgybe
- Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
- Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
- Karácsony Gergely üzent Orbán Viktornak: Adják vissza a főváros pénzét, majd mi fejlesztjük Budapestet
Az RTL Klub információi szerint egy hónapja kisebb balesetet szenvedett saját helikopterével Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. A kereskedelmi tévé híradójának nyilatkozó politikus elmondta, hogy landolás közben ütődött a földhöz a gép. Kóka szerint olyasféle baleset volt, mintha egy autó kereke kicsit az útpadkának ütközne.
A "légiincidensben" sem a miniszter, sem a gép másik pilótája nem sérült meg. Kóka az RTL-nek úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Polgári Légiközlekedési Hatóság vizsgálatot indított a történtek tisztázására, az RTL Klub szerint azonban a hatóságnál nem tudnak a dologról.
Repülőesemény
A Légiközlekedési Hatóság szerdán reggel ismerteti hivatalos álláspontját - mondta Bajkó Erika, a Magyar Polgári Légiközlekedési Hatóság illetékese az Index megkeresésére. A szóvivő ezen kívül egyelőre nem kívánt mást közölni az üggyel kapcsolatban, így nem sikerült megtudni, hogy mikor, hogy és milyen körülmények között indult vizsgálat, ha indult egyáltalán. A légi közlekedési balesetek és a repülőesemények szakmai vizsgálatának szabályairól szóló rendelet szerint, ha a légijármű üzemben tartója, vagy a légijármű személyzete légiközlekedési balesetet, repülőeseményt észlel, köteles azt haladéktalanul jelenteni az illetékes kivizsgáló szervnek.
A gép jelenleg a budaörsi reptéren rostokol, több helyen is levették róla a burkolatot és a baleset óta nem repültek vele, közölte az RTL Klub. Mint arról korábban több hír is napvilágot látott, Kóka János rendszeresen szokott helikoptert vezetni, de az ominózus jármű nem személyes tulajdona, hanem egyik cégéé és amikor kölcsönveszi, bérleti díjat fizet érte.
Nem Kóka volt a parancsnok
"Nem szeretnék ebbe a vizsgálatba semmi módon beavatkozni, attól hogy én miniszter vagyok, még ugyanúgy kell kivizsgálni az esetet mint másnak a balesetét" - nyilatkozott az Indexnek Kóka János. A miniszter emlékeztetett arra, hogy pár hélttel ezelőtt - a horvátországi balesetekkal kapcsolatban - maga rendelte el közlekedési miniszterként a magyar kisgépek szigorított ellenőrzését. Kóka hangsúlyozta, az hogy pár panelt levettek a gépról, még nem jelenti azt, hogy meg is sérült volna leszálláskor.
Kóka az Indexnek is kijelentette, tudomása szerint az illetékes hatóság vizsgálja a történteket. A kivizsgálás egyébként nem terjed ki a felelősség kérdésére, Kóka szerint ez nem is felelősségi kérdés, a konkrét esetben amúgy nem is ő volt a gép parancsnoka, a leszállási manővert is együtt hajtották végre a parancsnok irányításával, aki ezúttal ráadásul a tapasztaltabb pilóta is volt egyben.
A Fidesz egyébként májusban arra szólította fel a gazdasági minisztert, hogy ajándékozza a mentőszolgálatnak a helikoptert, mire Kóka annyit válaszolt, hogy a gép nem az övé, és hogy "körülbelül annyira alkalmas légi mentésre, mint amennyire egy kis kategóriás személygépkocsi, mondjuk, tűzoltóautónak".
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz
Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.
március 1., 17:17
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
Terézváros gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta
A képviselők többsége számára azonban így is elfogadható volt.
3 perce
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
3 órája
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül
Exkluzív interjút ad a kormányfő.
március 1., 17:09
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog
A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.
március 1., 18:27
- Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek
Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.
március 1., 17:03
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
1 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
5 órája
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
5 órája
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
9 órája
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
10 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
9 órája
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
március 1., 08:27
- Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból
Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.
március 1., 09:59
- Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van
Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.
március 1., 10:40
- Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
- Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg
Meglepő eredmény született.
március 1., 12:53
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
41 perce
- Belföld
Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben
Négyen megsérültek, egy ember súlyos állapotban került kórházba.
március 1., 13:02
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Belföld
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt
A pártigazgató kijelentette, hogy a DK nem kapott és nem költött külföldi pénzeket.
március 1., 12:55
- Belföld
Népszerű színész próbált segíteni korábban a tízéves kislányt kikötöző szexuális erőszaktevőn
Elmeorvos is megvizsgálja a gyanúsítottat.
március 1., 12:49