Betiltják az egészségtelen ételeket az iskolákban

2005.02.18. 07:04
Rendelettel akarja egészségesebbé tenni az iskolai büfék és automaták kínálatát az Oktatási Minisztérium. Az új jogszabály szerint szeptembertől már egyetlen iskola sem köthet szerződést olyan büfével és nem engedélyezheti olyan automata felállítását, amely nem az egészséges táplálkozáshoz szükséges élelmiszereket árusítja, 2006 szeptemberétől pedig a most érvényben lévő szerződéseket is fel kell majd bontani.

A versenyjogi szabályozás szerint a tárca nem tilthat be konkrét termékeket, így azt, hogy az egészséges élelmiszer egészen pontosan mit jelent, egyelőre nem tudni - tudta meg a Magyar Hírlap. A javaslatok alapján a rendelet a termékek összetételétől függően szűkíti majd az iskolákban árusítható élelmiszerek körét. Mivel a szakmai egyeztetés "kóla-chips kerekasztal-beszélgetés" néven folyt, így vélhetően ezeket a termékeket mindenképpen kitiltják majd az iskolákból.

Cukor, só és zsír

Greiner Erika, az Országos Élelmiszer-biztonsági és Táplálkozástudományi Intézet főosztályvezetője elmondta, a cukorkák valószínűleg tiltólistán lesznek, és biztosan vannak olyan csokoládészeletek is, melyekben az ajánlottnál több a cukor, ezeket sem lehet majd kapni. Az édes péksütemények nem tartoznak majd a rendelet hatálya alá, és ajánlottak az úgynevezett "tejdesszertek" is.

"Meghatározzuk, mennyi cukrot, sót és zsírt tartalmazhatnak azok a termékek, melyeket engedélyezünk. A tavasszal megjelenő szabályozásban mindenki utánanézhet, hogy a kedvenc csokiszeletét árusíthatja-e a büfés" - mondta Magyar Bálint.

Egészségtelenül él a magyar
Az OÉTI 15-18 évesek között végzett reprezentatív felmérése megállapította: a lányok rendszertelenebbül étkeznek a fiúknál. Egyharmaduk nem is vacsorázik naponta. "Pedig ebben az életkorban rögzülnek a táplálkozási szokások, felnőttkorban már nehéz változtatni rajtuk" - mondta Greiner Erika. A magyar fiatalok csaknem tizenöt százaléka elhízott, tíz százalék pedig túl sovány. "Mindkét állapot veszélyes, és jórészt a hiányos táplálkozás következménye" - jelentette ki Greiner Erika. A felmérések szerint ma már a lakosság 35 százaléka kórosan túlsúlyos. A nyolcvanas évekhez képest tíz százalékkal nőtt ez a szám. Az elhízott gyerekek aránya másfél-kétszeresére nőtt az utóbbi öt-tíz évben, a kövér gyerekek tíz-húsz százalékánál fordul elő magas vérnyomás vagy anyagcserezavar.
A linzer sem ajánlott

A Magyar Hírlap megkapta azt a listát, mely összetevőket minősített az OÉTI "nem ajánlottnak", ezen olyan mindennapi ételek is szerepelnek, mint a fehér lisztből készült kenyér vagy a linzersütemények. A lap kérdésére a tárca sajtóosztályán azt mondták, egyáltalán nem biztos, hogy ezeket a termékeket száműzik a büfékből.

Az OÉTI ajánlása szerint cukrozott, szénsavas üdítők helyett ásványvíz, rostos ivólé; a csoki, cukorka helyett müzliszelet, gyümölcs, tejdesszert; a rántott szeletes szendvics helyett natúr szeletes zöldséggel; a chips helyett pedig szezámmagos szelet, buláta fogyasztása kívánatos.

A light üdítők maradhatnak?

Felemás lesz az iskolai étel- és italautomaták szabályozása is. A rendelettervezet szerint ugyanis tilos lesz a koffeint és a hozzáadott cukrot tartalmazó üdítők árusítása, így sokfajta gyümölcslé is kiszorul az iskolákból, engedélyezik viszont a nem feltétlenül egészségesebb "light" üdítőket. Az ételautomatákban árult chipseket és csokoládékat a tárca szándékai szerint müzliszeletek és joghurtok váltják majd fel.

A rendelet nem hagy kiskaput azoknak sem, akik esetleg a bejárathoz állítanák fel a tiltott terméket árusító automatáikat, ez ugyanis a jogszabály szerint nemcsak az iskolákban, hanem kétszáz méteres körzetükben is tilos lesz, s az önkormányzatok, az iskola-egészségügyi szolgálatok és az ÁNTSZ-ek közösen ellenőrzik majd.

A saját érdekükben

Somhegyi Annamária, az Egészségügyi Minisztérium főtanácsosa a Magyar Hírlapnak elmondta, a rendelet csak akkor lehet hatásos, ha a szülők és a gyermekek megértik, a tiltásra az ő egészségük érdekében van szükség. Somhegyi szerint "az egészségügyi tárca egészséges életmódra nevelő négypontos programjavaslatából ez a szabályozás csak az egyik. Legalább ugyanilyen fontos, hogy a diákokat az iskolák ösztönözzék a testmozgásra, valamint az, hogy az iskolákban legyenek személyiségfejlesztő programok, és oktassanak egészségtant is".