Jelentős béremelések az 'áttörés költségvetésében'
További Belföld cikkek
- Olyat tett az Üllői úton egy mercis, amitől megállt a forgalom
- Tömeges elbocsájtás zajlik a Főváros marketingcégénél
- Megszólalt az ügyészség a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított férfi letartóztatásáról
- Kijöttek az adatok: csaknem 20 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten
- Csak óvatosan a Budai alsó rakparton, ha nem figyel, könnyen büntetés lehet a vége
A kormány pénteki döntésének értelmében az oktatás területén dolgozók januárban 8,75 százalékos, szeptemberben pedig további 20 százalékos béremelést kapnak. Szintén ekkora bérfejlesztésre számíthatnak a szociális ágazat munkatársai - jelentette be a kormány rendkívüli ülése utáni tájékoztatón Járai Zsigmond pénzügyminiszter. Tájékoztatása szerint az egészségügyiek is 20 százalékkal kereshetnek többet 2001-ben. Ez abból tevődik össze, hogy a minimálbér 40 ezer forintra emelése öt százalékos általános keresetnövelésnek felel meg. E mellett az év folyamán összesen további 15 százalékkal emelik az ágazat dolgozóinak bérét. Járai szerint az életszínvonalat emelő intézkedésekre a gazdasági növekedés miatt nyílik lehetőség. Az elképzelések szerint a köztisztviselők 8,75 százalékos béremelést kapnak, ami mellé további hat százalékot jelent a köztisztviselői életpálya megjelenése.
Járai Zsigmond, pénzügyminiszter |
A kormány a legjelentősebb mértékben a földművelési tárca költségvetési támogatását emeli, az idei 171 milliárdról 232 milliárdra növekszik a tárca büdzséje, melynek összege 2002-ben 252 milliárd forint lesz. A régóta hangoztatott Széchenyi tervre 290 milliárd forintot szán a kabinet. Ebből lakásépítésre, autópálya-építésre, kutatásfejlesztésre is költenek. Konkrét számok említése nélkül kiderült: a Miniszterelnöki Hivatal büdzséje 31 százalékkal emelkedik, ez a növekedés azonban valójában azért ekkora, mert a kancelláriához került a hírközlés felügyelete.
A beérkezett 700 milliárdos többletigényből a kormány 220-230 milliárdnyit tudott teljesíteni. A számok azért nem teljesen véglegesek, mert számos tétel még nincsen ,,átvezetve". Nincsen döntés egyelőre arról, 2001-ben mennyi pénzt szánjanak a Nemzeti Színház építésére. Arról sem született még döntés, állami, vagy magán befektető építse-e újjá a Budapest Sportcsarnokot. A kormány szeptember 12-én dönt a költségvetés konkrét számairól, ezt követően terjesztik a parlament elé a javaslatot