További Belföld cikkek
-
Elmosta a vihar a Ferihegyi repülőteret, több órás késésekre lehet számítani
- Lecsapott a jégeső Magyarországra, diónyi darabok hullottak az égből
- Érdemes résen lenni, csalók küldenek SMS-t a rendőrség nevében
- Dübörög a paksi beruházás, Szijjártó Péter a Roszatom vezetőivel tárgyalt Isztambulban
- Négyes karambol volt Pilisvörösvár és Piliscsaba között, teljes az útzár
A leköszönő kormányfő az elmúlt négy év sikereit sorolta
Orbán a kabinet sikereit felsorolva kiemelte, hogy például az átlagfizetések hivatalba lépésekor 67 ezer, most pedig 117 ezer forintot érnek el. A minimálbér eközben 19500 forintról 50 ezerre emelkedett. A sikerek között említettre a leköszönő kormányfő a felsőoktatási tandíjak eltörlését, a diákhitel megalkotását és bevezetését, és a gyermekek után járó adókedvezményeket.
Az Orbán-kormány sikerei között említette a miniszterelnök az infláció visszafogását, amely szerinte az "igazságos közteherviselés első számú ellensége". A kormány vállalt gazdasági céljai között említette Orbán "a gazdasági patriotizmust", amely, mint mondta a legméltatlanabb támadásoknak és gyanúsítgatásoknak célpontjává tette a kormányt. Orbán szerint azonban a magyar vállalkozók előnyben részesítése európai magatartás, ezért "butaság lenne, ha nem élnénk ezzel az eszközzel". Orbán értékelése szerint az elmúlt négy évben Magyarország erősebb, egységesebb, szabadabb és bizakodóbb lett, mint bármikor korábban.
Mádl megbízta Medgyessyt
A miniszterelnök beszédét követően Mádl Ferenc köztársasági elnök "számba véve azt a tényt, hogy a parlamentbe jutott pártok közül melyik számára van lehetőség kormányalakításra" bejelentette, hogy Medgyessy Pétert bízta meg ezzel a feladattal.
Az új kormányfő megnyugvást és békét akar
Medgyessy Péter beszédében köszönetet mondott az előző kormány munkájáért. Kijelentette: tízmillió magyar miniszterelnökeként kíván dolgozni, aki tizenötmillió magyarért érez felelősséget. Mint mondta, nem erőből, hanem a megnyugvásért kíván tevékenykedni. "Értékpárti, szegénységpárti, szorgalom- és értelmiségpárti" politikát kíván folytatni, és nem a fél, hanem az egész ország érdekei vezérlik. Megnyugvást és békét akar teremteni az országban.
Hangsúlyozta, nem hiú ábránd, hogy megjelenjen a tárgyilagosság és a lovagiasság, és reméli hogy a későbbiekben Európában ezekről a tulajdonságokról leszünk híresek.