Navracsics Tibor arra a kérdésre, hogy látja-e realitását az előre hozott választásoknak, a fideszes politikus azt mondta: ez alapvetően a kormányoldalon vagy az egykori kormányoldalon múlik, vagyis bármikor lehet realitás. Ehhez azonban hozzátette, április 30-ig nyitva van minden kérdés, így előfordulhat az is, hogy ismét egymásra talál az MSZP és az SZDSZ.
Navracsics Tibor úgy vélte, ha 2010-ben lesznek a választások, akkor is mindenképpen valódi verseny lesz. Valójában nem áll olyan jól a Fidesz, ahogyan a közvélemény-kutatási adatok tükrözik, jegyezte meg. Mint mondta, az a 3,3 millió ember, aki igennel szavazott a népszavazáson, nem automatikusan Fidesz-szavazó, sőt a plusz egy millió egy része nem is biztos, hogy szimpatizál a Fidesszel, ezért most a párt felelőssége, hogy bebizonyítsa, méltó a hosszabb távú támogatásra is.
Navracsics Tibor kérdésre azt mondta, egy, a Fidesz által benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítvány elég nagy valószínűséggel sikertelen lenne, azt biztos, hogy az MSZP-ben és az SZDSZ-ben is elutasítanák.(MTI)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, amely már délelőtt is 2 százalékos mínuszban volt, perceken belül újabb 2 százalékot esett arra a hírre, hogy az SZDSZ kilépne a koalícióból. A forint is drasztikusan gyengül: a hétvégén még a 257 forintot alig meghaladó szinten lévő euró 261 forintra drágult.
"Ha az ön felesége azt mondja, hogy szeressük egymást továbbra is bársonyosan, de közben kiteszi az alsógatyáit a teraszra, akkor mi is itt a helyzet, ki akar válni?" – tette fel a kérdést Csillag István, amikor a jelenlegi helyzet értékelésére kértük. Az egykori gazdasági miniszter elbocsátása miatt 2004-ben szintén koalíciós válság alakult ki az MSZP és az SZDSZ között.
Csillag szerint a mostani és az akkori helyzet között a hasonlóság az volt, hogy az SZDSZ négy éve szintén egyhangúlag támogatta az általa delegált minisztert. Akkor azonban a második körben lehetőséget láttak egy másik személlyel folytatni a kormányzását. (Lényegében Csillag menesztésébe bukott bele Medgyessy Péter kormányfő.) Csillag szerint az SZDSZ-nek most meg kell fontolnia miről szól a kormányzás, arról-e, hogy kitüntéseket adományozunk, vagy arról, hogy az érvényes kormányprogramot végrehajtjuk. Az exminiszter szerint a reformpárti kormányfő kapitulált a reformellenes MSZP-erők előtt, ezért megújulásról beszélni már nem lehet.