Kövér szerint nem lett volna szabad elindítani a népszavazást
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
Kockázatok
Nagyon nehezen tudtuk volna megmagyarázni az erdélyi magyaroknak, a délvidékieknek, hogy miért is nem támogatjuk ezt a kezdeményezést - indokolta politikájukat a Magyar Nemzet kérdésére Kövér László. A politikus szerint hazai, nemzetileg elkötelezett híveiknek még talán el lehetett volna magyarázni, mennyire kockázatos a népszavazás, de a határokon túlra már csak egy "differenciálatlan" nem jutott volna el. Ugyanakkor hangsúlyozta, miután összegyűlt a 200 ezer aláírás, azaz a népszavazást meg kellett tartani, erkölcsi alapon egy nemzetét valamennyire is tisztelő politikus nem tehetett mást, mint hogy megpróbálta a a már kialakult helyzetben az igeneket többségre jutattni. Számolva azzal, hogy az MSZP egy durva és aljas szociális demagógiával fűszerezett kampányt folytat a nem szavazatok érdekében - tette hozzá.
Kövér László szerint a kettős állampolgárság biztosítása olyan lelki, erkölcsi és politikai támasz lehetett volna a határontúliaknak az anyaország részéről, mely a mindennapi küzdelmek, megaláztatások közepette a magyarság megtartásában óriási előnyt jelentett volna a mostani helyzethez képest. A referendum eredménye pedig jelentősen rombolja a a közösség ellenállóképességét az asszimilációs törekvésekkel szemben.
Nyertesek és vesztesek
Kövér szerint a felmérések megoszlanak arról, melyik hazai politikai erőnek kedvezett inkább a kampány, de a Fidesz szavazói számára az kétségtelenül a sz összetartozás és az összetartozásért való cselekvés élményének megélése volt. A baloldali szavazótábort ugyanakkor elbizonytalanította, hiszen tiznnégy éve nem fordult elő, hogy az MSZP és politikusai, plattformjai vagy munkacsoportjai ellenvéleményt fogalmaztak volna meg a párt hivatalos álláspontjával szemben. A válaszmány elnöke úgy vélte, "Gyurcsány Ferenc nem velünk került szembe, és pláne nem minket győzőtt le: egyszer és mindenkorra megverte a baloldalt a nemzeti küzdőtéren". Kövér szerint a a népszavazásnak egy nyertese van, a határon túli magyarokat beolvasztani akaró soviniszta politika.