Vizsgálat a 33 milliót érő tanácsok ügyében
További Belföld cikkek
- Olyat tett az Üllői úton egy mercis, amitől megállt a forgalom
- Tömeges elbocsátás zajlik a főváros marketingcégénél
- Megszólalt az ügyészség a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított férfi letartóztatásáról
- Kijöttek az adatok: csaknem 20 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten
- Csak óvatosan a Budai alsó rakparton, ha nem figyel, könnyen büntetés lehet a vége
A cég tulajdonosa Braun Róbert, aki az Index korábbi igazgatója és az SZDSZ egykori kabinetfőnöke volt. Braun cége ezt megelőzően - a kormányváltas óta - mar dolgozott a Miniszterelnoki Hivatal számára hasonló megbízással. Emellett felügyelőbizottsági tagja a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő Millenáris Kht.-nek.
A kormányváltás nem elég ok
Az Index információi szerint azért kezdett vizsgálódni a Közbeszerzési Döntőbizottság, mert nem találta kielégítőnek, hogy a nyílt pályázat elmaradását, illetve a sürgősséget azzal indokolták a Közbeszerzési Értesítőben, hogy 2002 májusában kormányváltás történt.
Braun Róbert az Indexnek azt mondta, a sürgősségi eljárás oka az volt, hogy a 2003-as év feladatait csupán a 2003-as költségvetés számainak ismeretében lehetett tervezni, a költségvetést 2002. október 31-én nyújtották be, így nem maradt idő - a több mint kilencven napig tartó - nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatására.
Pénzbírság lehet a szankció
A Közbeszerzési Döntőbizottság péntekre vagy legkésőbb hétfőre készíti el az üggyel kapcsolatos határozatát. Ha ebben elmarasztalná a kancelláriát, akkor pénzbüntetést kellene kiszabnia. A jogszabály szerint ugyanis törvénysértés megállapítása esetén a mulasztó szervezetet legalább egymillió forintra kell bünteni. Ha az is megállapítható, hogy személy szerint ki követett el mulasztást, az illetőt legalább százezer forintra büntetik. A testületnek ugyanakkor nincsen hatásköre arra az esetre, ha a törvénytelennek találtatott eljárás eredményeképpen már megkötötték a szerződést. Megkeresésünkre Kiss Elemér titkárságán közölték, hogy a kancelláriaminiszter vélhetően a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata után szólal meg az ügyben. Nem kívánta kommentálni az eljárást a Keller László vezette közpénzügyi államtitkárság sem.