Visszalépett az MSZP soproni jelöltje
További Belföld cikkek
-
Elmosta a vihar a Ferihegyi repülőteret, több órás késésekre lehet számítani
- Lecsapott a jégeső Magyarországra, diónyi darabok hullottak az égből
- Érdemes résen lenni, csalók küldenek SMS-t a rendőrség nevében
- Dübörög a paksi beruházás, Szijjártó Péter a Roszatom vezetőivel tárgyalt Isztambulban
- Négyes karambol volt Pilisvörösvár és Piliscsaba között, teljes az útzár
Két tűz között
Úgy tudjuk, hogy az MSZP soproni alapszervezete végig kitartott elnöke mellett, és arra bíztatta Kránitzot, hogy ne lépjen vissza a vasárnapi időközi választástól. Kránitz délelőtt még attól tette függővé, megméretteti-e magát, hogy szerdán miként dönt ügyéről a helyi választási bizottság. Délután azonban még a bizottsági tárgyalás előtt bejelentette lemondását.
Információink szerint az eseményeket távolról követő Hiller István pártelnök azt javasolta a soproniaknak, várják meg a választási bizottság döntését, és amennyiben választási csalásnak minősítik az esetet, úgy Kránitz lépjen vissza, ha nem, akkor maradjon továbbra is versenyben.
A pártelnök lemondott Sopronról
A párt megyei és országos elnöksége már korábban "elengedte Kránitz László kezét". Az Index kérdésére a párt vezetéséhez tartozó politikusok a bejelentés előtt azt állították, hogy sem a párt országos vezetősége, sem a Győr-Moson-Sopron megyei elnökség nem foglalkozik hivatalosan az üggyel. Hiller István, aki a tervek szerint pénteken részt vett volna egy soproni nagygyűlésen, a hét elején hivatalos útra Indiába utazott. A pártelnök környezetében azt állítják, hogy egy már többször elhalasztott meghívást fogadott most el, és csak vasárnap érkezik vissza Magyarországra.
Vásárlási utalvány nyugdíjasoknak
Kránitz visszalépésének előzménye, hogy a Fidesz hétfőn a helyi választási bizottsághoz fordult, miután kiderült, hogy a szocialista képviselő 137 nyugdíjasnak ötszáz forintos vásárlási utalványokat osztott szét egy hétvégi nyugdíjas-találkozón. Az ágfalvai polgármester részvételével megtartott eseményen a jelölt olyan borítékokat adott át a megjelenteknek, amelyben a portréjával díszített naptár mellé helyezték a pénzes utalványokat is.
Kisebb ajándék
Kránitz szerdán közleményben utasította vissza a "szavazatvásárlás" vádját. Saját verziója szerint ő csak "jótékonysági esten" vett részt, amelyen kisebb ajándékkal akarta meglepni az idős embereket. "Én saját pénzemből vásároltam vásárlási utalványt, mert úgy gondoltam, ezzel a csekély ajándékkal is segíthetem Ágfalva nyugdíjasait". A képviselő úgy véli, hibázott, mert azt hitte, "hogy egy jelképes ajándék többet jelenthet a nyugdíjasoknak, mint az a forralt bor, amivel Firtl Mátyás itatta a Fidesz lakossági fórumának résztvevőit".