Ezt követően vérmintát vettek a férfitól, és a vizsgálat kimutatta, hogy DNS-e megyegyezik azzal a mintával, amit Szász Károly megverésekor találtak egy biciklin. Ezt a kerékpárt használták arra, hogy Szász Károlyt lépre csalják. A nagykanizsai férfi híváslistájának ellenőrzésekor kiderült, hogy rendszeresen konzultált a szintén nagykanizsai Kulcsárral.
Az őrizetben tartott férfit hétfőn súlyos testi sértéssel gyanúsították meg. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi ugyan nem tett vallomást, ám szembesítették a DNS minták egyezésével, "a tévedés lehetősége kizárt" - mondta Tóth Gábor, aki szerint kedden ismét kihallgatják a gyanúsítottat. Ugyanakkor Kulcsárt az ügy új fejleményei ellenére még nem hallgatták ki. A rendőrség egyelőre nem tudja, hogy lesznek-e az ügynek újabb gyanúsítottjai.
Tavaly június 16-án a kora reggeli órákban egy biciklis ütközést színlelve elesett, megállásra kényszerítve Szász Károly PSZÁF-elnököt. Amikor Szász kiszállt az autójából, két férfi összeverte. Betegágyán a Pannonplast szabálytalan részvényfelvásárlását sejtette a támadás hátterében, amihez a K&H Equities Rt.-n keresztül költségvetési pénzeket is felhasználtak.
Szász megveréséből kerekedett végül a K&H brókerbotrány, amelyben Kulcsár Attilát és más banki vezetőket gyanúsítottak meg sikkasztással és más bűncselekményekkel.