Auguszta
-7 °C
0 °C

Keresik a kiszivárogtatót a külügyben

2007.02.12. 13:11
Egy másik levélről beszélt a hétvégén Polgár Viktor, amikor tagadta, hogy akár a Fidesz, akár Orbán Viktor említve lenne a nagykövetségeknek küldött tájékoztatóban. A külügy minden bizonnyal vizsgálatot indít a szivárogtató megtalálására.

A külügyminisztériumban minden bizonnyal vizsgálat indul annak kiderítésére, miként szivároghatnak ki rendszeresen információk a tárcától az ellenzékhez, jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Polgár Viktor, a tárca szóvivője. "Nem ez az első eset, hogy a kikerülő információkat az ellenzék saját céljaira használja fel" - mondta.

A hétvégén a Fidesz sajtótájékoztatón vádolta pártpolitikai vélemények közvetítésével a Külügyminisztériumot. A tárca rendszeres tájékoztatásai keretében levélben részletezte a magyarországi politikai eseményeket a magyar külképviseletek vezetőinek.

Orbán és a masírozó rendbontók

A Fidesz szerint a levélben foglaltak Orbán Viktor lejáratására buzdítanak, a "demokráciában megengedhetetlen módon [...] pártpolitikai álláspontot közvetítenek". A levél a Fidesz által ismertetet szövegében ez állt: "a kordonbontás egy kétségbeesett politikus szélsőséges akciója, aminek egyetlen racionális magyarázata, hogy saját megrendült pozícióját igyekszik megerősíteni pártjában. Parlamenti politikus ennél felelőtlenebb dolgot még nem csinált az elmúlt 16 évben. Orbán Viktor régi pozíciójának visszaszerzéséhez azt sem tartja túl nagy árnak, hogy a rendőrségből csinál bűnbakot, az árpádsávos zászlók alatt masírozó rendbontókból pedig hősöket. Veszélyes akciójával a kormánynak akar ártani, de Magyarországot sodorja veszélybe".

"Nagyon nehéz kihagyni a legnagyobb ellenzéki pártot és személy szerint elnökét, Orbán Viktort egy olyan tájékoztató anyagból, amely arról szól, hogy e párt parlamenti képviselői kordont bontanak – reagált a Fidesz felvetésére Polgár. – Ilyen körülmények között azt gondolom, a kormány a rendelkezésére álló eszközökkel elmondhatja, ha álláspontja van."

Másról beszélt

Polgár a hétvégén tagadta, hogy a külügyminisztérium tájékoztatásában akár a Fidesz, akár Orbán Viktor említve lenne. Hétfőn arra hivatkozott, hogy hétvégi nyilatkozata idején nem volt tudomása arról, hogy a magyar külképviseleteknek kiküldött, a Fidesz által kifogásolt tájékoztató anyagban mi szerepel. "A külügyminisztériumban naponta több tucat papírt küldenek ki külföldre, a magyar missziókra, és nyilván nem látom valamennyit."

Mint mondta, ő egy másik papírról beszélt, egy körjegyzékről, amelyet egy hete küldött a külügyi tárca a Budapesten működő külképviseleteknek, és abban nem esett szó a Fideszről vagy annak elnökéről.

A szóvivő szerint a kormánynak nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy tájékoztassa a magyar külképviseleteket álláspontjáról olyan ügyekben, amelyek befolyásolhatják Magyarország megítélését.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!