További Belföld cikkek
- A rendőrség elárulta, hány emberrel szemben kellett intézkedni húsvétkor ittas vezetés miatt
- Zacher Gábor: Van egy fura függőség, amitől többen szenvednek, mint a drogoktól
- Kigyulladt egy szeméttelep Zalahaláp közelében
- Hídfoglalásba torkollott Hadházy Ákos délutáni sétája, leállt a forgalom a Szabadság hídon
- Először meghátrált a kormány, de aztán jött a csavar a történetben
Nem jogosult fellebbezésre a fellebbező
|

Pető Iván: Nyilvánvaló törvénytelenség
Pető Ivánt, a SZDSZ médiapolitikusát nem érte váratlanul a Legfelsőbb Bíróság döntése, ám szerinte ez nem csökkenti a kormány felelősségét. Úgy vélte: botrányos, hogy még mindig csak kormánypárti kurátorok irányítják a közszolgálati médiumok kuratóriumait. A politikus szerint immár csak az alkotmánybíróság szolgáltathat igazságot, hiszen a nyilvánvaló törvénytelenséget sem, a Legfelsőbb Bíróság sem pedig az ügyészség nem orvosolta, márpedig jogállamban nem lehet semmibe venni a törvényeket.
Kovács László: Elfogadhatatlan a döntés
Kovács László, szocialista pártelnök meglepőnek és érthetetlennek minősítette a bírósági döntést. Elfogadhatatlannak tartja, hogy érdemi vizsgálat nélkül utasították el a fellebbezéseket, mivel éppen a Legfelsőbb Bíróság korábbi határozata nyomán fellebbeztek a bejegyzés ellen a korábbi kuratóriumi elnökök.
A bíróság ugyanis a Magyar Televízió ügyében azzal utasította el a bejegyzés elleni panaszt, hogy azt egy parlamenti frakció adta be, nem pedig az érdekeltek, vagyis a kurátorok. Márpedig most azok kértek jogorvoslatot, akik az LB korábbi verdiktje szerint jogosultak voltak rá. A további lépésekről az MSZP azt követően dönt, hogy megismerték a bírósági határozat részletes indoklását.
Sasvári Szilárd: Végre helyreállt a törvényes rend
Sasvári Szilárd, a kulturális bizottság Fideszes elnöke szerint a mostani határozattal harmadjára derült ki, hogy a magyar parlament törvényesen járt el, amikor csak kormánypárti kurátorokat választott meg. Úgy vélte: végre helyre áll a törvényes rend és a médiatestületek elkezdhetik az érdemi munkát, ezzel is biztosítva a közszolgálati médiumok zavartalan működését.
Elnököt választanak a rádióban
A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége még a törvényes határidő lejárta előtt meg kívánja választani az intézmény vezetőjét - közölte sajtótájékoztatóján Szadai Károly, a grémium elnöke. Tervei szerint napokon belül kiírják az elnöki pályázatot és a következő teljes kuratóriumi ülésen, július 27-én eredményt is hirdetnek. Ha mégsem sikerülne elnököt választani, várhatóan Juhász Judit alelnök veszi át az elnöki teendőket - állította az elnök.